József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged
1970. május 22., IV. rendkívüli ülés
Tisztelt Kar! Párdutz Árpád tudományos muiikatárs kitüntetéses doktorrá avatása iránt benyújtott kérvényével kapcsolatos véleményemet az alábbiak» ban terjesztem elő. Párdutz Árpád 1942-ban született Dorogon. Iskoláit Szegeden végezte. Közéj iskolai tanulmányait a Radnóti Miklós Általános Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán végezte, s ugyanitt kapott, biológiakémia szakon kitüntetéses oklevelet 1966-ban. Középiskolai érdemjogyoi és összes egyetemi vizsgái és gyakorlati jegyei jeles /5/ jelzésünk. Doktori szigorlatának és értekezésének minősítése "Summa cum laude". Doktori értekezésének cimes "A szinoptikus apparátus vizsgálata a szimpatikus ganglion különböző működési állapo taiban." Párdutz Árpád másodéves hallgató korától tagja volt a Kar Általános Állattani és Biológia Intézetében működő tudományos diákkörnek, s szakdolgozatát ugyanitt készítette. 1966. augusztus 1. óta a JATB TTK Blektnamkroezkóp Laboratóriumának dolgozója. Tudományos munkát rendszeresen folytat, részben saját érdeklődési körében, az idegrednszer ultrastruktúrájának kutatása terén, másrészt kollaborációs témák elektroiaikroszkópos részének kidolgozásával segíti a Kar tanszékeinek kutatómunkáját. Eddig megjelent 2 dolgozata, további 3 közlés alatt áll. A Magyar Élettani Társaságban, az Anatómus Vándorgyűlésen és az Elektronmikroszkópos Konferencián tartott előadást. 1959 óta KISZ tag. Mind középiskolás, mind egyetemista korában komoly részt vállalt a Szervezet munkájából. Jelenleg a Kar KISZ Bizottságának tudományos diákköri felelőse, szakszervezeti főbizalmi. Párdutz Árpád sok reményre jogosító fiatal kutató, aki az egyetem elvégzése óta bebizonyította, hogy képes gyümölcsözetetni azt az áldozatos munkát, melyet egyetemünk, kiképzése során végzett. Politikai meggyőződése szerint szilárd hive államrendszerünknek, emoeri magatartása kifogástalan. Mindezek alapján Párdutz Árpád kérelmét kitüntetéses doktorrá avatására melegen támogatom. Szeged,197o. május 16. Dr.Fehér Ottó s.k tanszékvezető docer.