József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged
1963. július 8., IV. rendes ülés
7.sz.melléklet a jegyzőkönyv 19» pontjához Másolat Tisztelt Kari Tanács! Az Ásvány-Kőzettani Intézet kutatási és oktatási profiljában az intézet 1940/41. tanévben történt megszervezése óta lényeges változások történtek. A régebbi, tisztán /i&dró kőzettani jellegű irányzat mellett mind oktatási, mind kutatási vonalon egyre inkább az ásványtani és geokémiai jelleg erősödött meg, de alakuláson ment át az intézet eredeti jellegét megszabó kőzettani vonal is. Ma az intézet kutatómunkájának zöme az ásványtan és a geokémia tudományága területére esik és oktatómunkájának jó részét is az ásványtan és a geokémia tárgyak előadása teszi ki a matematika-fizika szakos tanárjelöltek kivételével valamennyi szakos tanárjelölt hallgatónk, valamint vegyészhallgatóink számára. Ezek mellett, sajnos a régebbi viszonyokhoz képest valamivel kisebb súllyal szerepelhet a kőzettan oktatása, ami azonban nem érinti azt a tényt, hogy az intézeti kutatómunka harmadik vonala a kőzettani kutatások területére esik. Tehát végeredményben - ha változott arányokkal is - az intézetnek három tudományág területén kell ellátnia az oktatómunkát és e három tudományág területére esik az intézeti tudományos kutatómunka is és az intézetnek - ha nem is saját kebelén belül történő alkalmazásra - az ásványtan, a geokémia és a kőzettan területén kell tudományos utánpótlás neveléséről gondoskodnia. Kívánatos volna éppen ezért az intézetben folyó kutató- és oktatómunka jellegével az intézet elnevezését összhangba hozni? annál is inkább, mert a jövőben mindkét vonalon elsősorban az ásványtani és geo- < kémiai irányzat erősödése várható, és az intézet nevét Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Intézetre változtatni. Megjegyezni kivánom, hogy ez a kivánság az intézet káderfejlesztési tervében is szerepelt; és az ott lerögzített javaslat realizálásának szükségessége a kéderfejlesztési tervek felülvizsgálásékor merült újólag fel. Azt is hozzáfűzném ehhez a T. Kar elé terjesztett javaslatomhoz, hogy mindaddig, mig a vegyészképzés fejlesztése nem jut olyan előrehaladott stádiumba, ami indokolttá tenné a jelenlegi intézet esetleges szétválasztását Ásványtani és Geokémiai valamint Kőzettani és Teleptani Intézetekre - amely intézetek közül az első a vegyész-szakképzés szolgálatában állana a legszorosabb kutatási és oktatási együttműködésben a kémiai intézetekkel, mig a második elsősorban a tanárjelöltek ké&ését szolgálná szoros kapcsolattal a biológiai illetve a földrajz-éghajlattani intézetek felé - a jelen javaslatomban foglalt névváltoztatás nem fed semmilyen burkolt tanszékszétválasztási törekvéseket, csupán az intézet megnevezését kivánja összhangba hozni azzal az oktatási és kutatási tevékenységgel, ami az intézet jellegét meghatározza. Kérem a T. Kari Tanácsot javaslatom elfogadására és támogatására. ví Szeged, 1963* julius/kó A f Koch s.k. /Dr.Koch Sándor/ tanszékvezető egyetemi tanár-CIO titkár. A másolat hiteléül: