József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged

lö -mondani, hogy a jövőben egyre- nagyobb lesz ez a probléma, mert az al­sóbb évfolyam hallgatói közül már is többen házasok. Problémát jelentett a matematika tanári és alkalmazott matematikus szakképzettségű hallgatók elhelyezése. 2 végzett hallgató nóg most sem kapott megnyugtató választ arra vonatkozóan, hogy a MM. hozzajárult-e más szaktárca területén való alkalmazásukhoz. A vcgyészhallgatók elosz­tásával kapcsolatban megállapítható: amennyire örvendetes az, hogy egy­re több szakemberre lesz szükség a fejlődő vegyipar területén, annál kevésbé örvendetes az, hogy a végző vegyészeket nem a végzettségüknek megfelelő beosztásba kérik, hanem alacsonyabb képesítésű munkakörökben kivonják őket foglalkoztatni, amelyeket egy vegyipari technikumot vég­zett technikus is nyugodtan el tud látni. A vegyészhallgatók létszáma 30, ebből társadalmi ösztöndíjas volt 19, 2 hallgató az egyetemen ma­radt, tehát végeredményben 9 hallgató volt a Minisatórium által mega­dott munkahelyekre elosztható. Karunk 9 álláshelyet kapott, tehát ebből is látni lehet, hogy a választási lehetőség — a tanárszakos hallgatók­hoz viszonyítva — sokkal kisebb, illetve más a választási lehetőség. Budapestre — bár ott van a legnagyobb elhelyezkedési lehetőség — kevés hallgató pályázik, mert lakást nem tudnak a vállalatok biztosíta­ni. S itt az lenne a kérésünk, hogy a hallgató kérésének megfelelően legalább azt a vidéki álláshelyet tudjuk számára biztosítani, r \ lyet már korábban kért. Az igaz, hogy itt is tervszerű elosztás van, de még mindig jobb ha a hallgató kérését vesszük figyelembe - amennyiben ez tényleg indokolt — mintha a hallgató nem a végzettségének megfelelő területen helyezkedik el. Meg kell jegyeznünk, hogy a hallgatók az élel­miszeripar és a könnyűipar területére nem szivesen mennokA A vegyész­­hallgatók közül 3-an nem kérték elhelyezésüket a Bizottságtól, különbö­ző vállalatok igazgatójára, ill. személyzeti osztályvezetőjére való hi­vatkozással. Ugyanis egyes vállalatok ill. üzenek könnyelmű Ígéreteket tesznek a hallgatóknak, amelyeket azután vagy teljesíteni tudnak, vagy nem. /Pl. Ződi Gyula Ígéretet kapott, hogy a Szegedi Rostkikészitő Vál­lalat alkalmazza, s amikor a rendeletet ismertettük a Vállalat illeté­keseivel, lemondtak a hallgatórólj ugyanez az eset fordult elő Kiss Le­hel vegyészbálIgátónál is, aki a Szegedi Vízügyig; zgatóságtól kapott Ígéretet, természetesen később ez az Igazgatóság sem vállalta e hallga­tó állásba helyezését. Mindkét hallgató utólag kérte a Dékáni Hivatal segítségét, hogy a meglévő állások közül valamelyiket meg tudja kapni. Kívánatos lenne, ha a MM. a 21/1961./V.25./ sz. rendeletének a jövőben érvényt tudna szerezni. 8. A levelező oktatás helyzete a líaron Mint eddig mindig, ebben a tanévben is sok probléma adódott a leve­lező oktatással kapcsolatban. Komoly nehézséget jelent, hogy az egyes tárgyakból nem állnak rendelkezésre útmutatók. Héhány évvel ezelőtt minden tárgyból volt részletes útmutató arra nézve, hogy milyen jegyzet­ből vagy tankönyvből lehet felkészülni, milyen irodalom segítheti a fel­készülést, sőt a tanulást illetően néhány jótanács is megtalálható volt benne. Ezek az útmutatók azonban kifogytak, egyreszűk selejtezésre ke­rült, uj pedig^csak elvétve egy-két tárgyból készült. Tekintettel arra, hogy a levelező hallgatók csaknem kizárólag jegyzetekre, tankönyvekre vannak utalva, feltétlenül szükségesnek látszik - mintegy az előadásokat némileg pótlandó — újabb útmutatók összeállítása. Erre eddig azért nem Stencilszám: 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom