József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar tanácsülései, 1962-1963, Szeged

1963. július 8., IV. rendes ülés

- 3 -pott kinevezést. Mindketten a földrajzi tudományok kandidátusai» tudo­mányáguk elismert kutatói, iomak a reményefflnek szeretnék kifejezést ad­ni, h.ogy munkásságuk révén nemcsak a földrajzi Intézet zökkenőmentes működését fogják elősegíteni, hanem hozzájárulnak majd ahhoz is, hogy az intézetben kiküszöbölődjenek az eddig időnként megnyilvánult szemé­lyi nehézségek. Az 1962/63. tanévben alakult meg a Kibernetikai Laboratórium, mint önálló kari laboratórium, amelynek vezetésével egyetemünk rektora Kal­már László professzort bizta meg. Grasselly Gyula a tanév folyamán nyerte vissza egyetemi docensi ál­lását. Újabb docensek kinevezésére is tett előterjesztést a Kar; remél­jük, hogy Horváth Andpr, Moór Arthur és Krajkó Gyula docensi kinevezése a közeljövőben be fog következni. Karunk dolgozói közül kiemelkedő munkájáért a51 Munka Érdemrend''’ ki­tüntetésben részesült a tanév folyamán Fodor Géza rektorhelyettes, Ka­runk docense, az "Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntető cimet pedig Szabó Zoltán professzor kapta meg ebben a tanévben. . A kari vezetésben bizonyos problémát okozott az, hogy a második fél­év során két Ízben is megváltozott a dékánhelyettes személye. A dékán és a Dékáni Hivatal e tanév folyamán állandó és szoros kap­csolatot tartott fenn a kari MSZMP és KISZ szervezettel, valamint a ka­ri Szakszervezeti Bizottsággal. Az említett szervezetek igen értékes se­gítséget nyújtottak a kari vezetésnek a felmerülő kérdések megoldásánál, és ezért e helyen hálás köszönetemet fejezem ki. Ugyancsak köszönetemet fejezem ki a Dékáni Hivatal dolgozóinak is, áldozatos és lelkiismeretes munkájakért. 3» Az oktatók és dolgozók ideológiai és politikai munkájának összefoglaló értékelése A Kar oktatói részére az 1962/63*tanévben a következő ideológiai továbbképzési formák álltak rendelkezésre; a. / egyéni tanulás konferenciákkal, b. / a Csongrádmegyei Pártbizottság lűarxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme. Az egyéni tanulásban 3 csoportot szerveztünk. Az egyik a történel­mi materializmus anyagát tanulmányozta; ez a csoport 5 tagból áll és 4 alkalommal tartott konferenciát. A második csoport a szocializmus poli­tikai gazdaságtanát tanulmányozta 11 résztvevővel; ez a csoport 4 kon­ferenciát tartott. A harmadik csoport a Kar ama professzoraiból és do­censeiből állott , akik ebben az évben nem vettek részt az Esti' Egyetem tanfolyamán. A professzori konferencia a tervezett 2 foglalkozás he­lyett — közbejött akadályok miatt — csak egyet tartott meg ebben az év­ben. Jelenleg a szervezett ideológiai oktatás súlypontja,^ lét szája és érdeklődés szempontjából, az esti egyetemi oktatási formára esik. Ebben a tanévben oktatóink közül 55-én tanultak az Esti Egyetemen /az előző oktatási években összesen 17-en végezték el azt/. Az Esti Egyetem hall­gatóinak évfolyam szerinti megoszlása; Stencilszám; 39»

Next

/
Oldalképek
Tartalom