Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1961-1962, Szeged
1961. október 18., I. rendes ülés
n 4.sz. melléklet a jegyzőkönyv 4.pontjához. Másolat. Véleményes javaslat Gáti László meghatározott időre kinevezett adjunktus aajunktusi pályázatával kapcsolatban 7~ Gáti László egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Vizsgáit mindvégig jó eredménnyel tette le. 194-9*évtől a Kisérleti Fizikai Intézet demonstrátora lett, majd szigorlatai után ugyanehhez az intézethez ideiglenes gyakornoknak, 1951 októberében tanársegédnek nevezték ki. 1961-ben adjunktusi munkakörbe sorolták át. 1959“ben "summa cum laude” minősítéssel egyetemi doktori cimet szerzett. Gáti László igen jó képességű szakember, aki az oktatómunka területén mind a laboratóriumi gyakorlatok vezetésében és fejlesztésében, mind a hozzá beosztott tudományos diákköri és a szakdolgozatukat készitő tanárjelölt hallgatók munkájának segítésében, mind pedig az előadási kisérletezési technikában kitűnő eredménnyel dolgozott és dolgozik. - Oktató-nevelő munkájának tökéletesítésére irányuló törekvését igazolja az is, hogy a halltatéki«1 nivl Kollégiumi segítőtanár is foglalkozik. Tudományos munkát a Kisérleti Fizikai Intézet lumineszcencia- kutatócsoportjában végez. Közelebbi kutatási tevékenysége a lumineszcencia polárosságának vizsgálatára és a lumineszcenciás - analitikai vizsgálatok fizikai problémáira irányul. Az eddigi munkája során elért eredményeit - mint társszerző - 7 tudományos dolgozatban, előadásokon és egy ismeretterjesztő - jellegű kiadványban publikálta. - Kitűnő kísérletező, aki folyamatosan tanulmányozza a munkájával kapcsolatos elméleti kérdéseket is. A Tudományos Minősitő Bizottság 1961-ben önálló aspiránsnak vette félj aspiráns! témája; " A gyakorlati lumineszcencia - analizis fizikai problémái ”. Ideológiailag eddig is rendszeresen képezte magát. Továbbképzését e területen az aspiránsi munkatervében meghatározott módon folytatja. Társadalmi munkát folyamatosan végez. Legutóbb a II.éves mat.-fiz. szakos tanárjelölt hallgatók KISz Politikai Körein való részvételre, és a Bolyai János kollégium egyik szobacsoportjánál kollégiumi segitőtanári tevékenység folytatására kapott megbizást. Gáti László eredményes és állandóan fejlődő oktató-nevelő és tudományos munkája alapján, figyelembevéve rokonszenves,emberi magatartását is, alkalmas az adjunktusi munkakör betöltésére. Éppen ezért pályázatát a magam részéről a legmelegebben támogatom. Szeged, 1961. október 16. P.H. Budó Ágoston s.k. /Br.Budó Ágoston/ egyetemi tanár. A másolat hiteléül; Sz november 10 . titkár