Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1960. május 4., IV. rendes ülés
^eMXAé o-Beszámoló a TTK biológiai, földrajzi, éghajlattani,^ földtani, és ásványtani intézeteinek 1959. évi tudományos munkájáról. Tisztelt Kari Tanács! A beszámolót, Karunk Dékánjának felkérésére, az intézetektől beérkezett jelentések alapján állitottam össze és terjesztem a T. Kari Tanács elé, A jelentések az 1959. naptári évre vonatkoznak, bár egyes tanszékek az I960, évi eredményeiket is bevették jelentéseikbe. Az egységesség és az egyenlőség elvének betartása érdekében jelentésemben csak az 1959. december 31-ig befejezett munkákat és megjelent tudományos közleményeket vettem'alapul. Tudományos tárnák^ tudományos eredmények, azok elmeleti és gyakorlati jelentŐségé 1, Az Embertani Intézetben 1959-ben végleges befejezést nyert a Zombor-BülökszáTIas-őr*3_plTÍoTéri leletek tudományos feldolgozása, amely az Árpádkori lakosság antropológiájára vonatkozóan nyújt értékes eredményeket. Az életkorral kapcsolatos progresszív és regresszív jellegek vizsgálatát befejezték, a termetre, a testsúlyra és a mellterületre vonatkozó adatok variációs-statisztikai számításait is elvégezték. Az intézet tudományos munkájában bizonyos törést jelentett Bartucz professzornak Budapestre történt elhelyezése és az uj tanszékvezető megbízása között•eltelt időszak. 2, Az Általános Á_lJLjrtt_ani és Biológiaj Intézetben az elmúlt évben ossz eh a so nYiYo~Tdeg sző ve'tT an i -, protiszTólógiai, élettani- és hidrobiologiai vizsgálatok folytak. A sokirányú és elmélyült tudományos munkából kiemelendő a cardiovascularis rendszer területén a cholinesterase lokalizációjára vonatkozó megállapitások, továbbá a magasabbrendü gerincesek veséjének a madarak és Reptiliák mellékveséjének beidegzésével kapcsolatos megfigyelések. A vegetativ dueok tanulmányozása során megállapították hogy a vesekörüli dúcokban jól látható és értelmezhető sinapsssok vannak, amelyek vagus eredetű rostok végződéseinek minősíthetők. A vizsgálatok arra irányultak, hogy a magasabbrendü gerintelenek neuronjai szerkezetüket illetőleg megegyeznek-e a magasabb rendű neurok szerkezetével és érvényes-e a neurotan. Tovább folytatták a protoplazma szerkezetére vonatkozó^kísérleteiket, különösen a fehérjék denaturálásának az ozmoroguláeióra és az anyag szállításra vonatkozó hatását. 3 3, Az Állatrendszertani Intézet tudományos munkássága igen sokoldalú volt', amennyTSen Magyar ország fosszilis koráljai, a recens és pleisztocén Mollusca-k vizsgálata mellett igen sok energiát fektettek a Tiszakutatásra és a tiszai halak táplálkozási viszonyainak tanulmányozására. Azonkívül Kormos József sejt genetikai vizsgálatai is az intézet tudományos vizsgálatai közé sorolhatók. Az intézettől beküldött szükszavm jelentés nem számol be arról, hogy a felsorolt témakörben milyen konkrét eredményeket értek el. Eng.:dr.Szalai István egyet.tanár. 40 példányban.Stencilszám: 401