Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1960. május 4., IV. rendes ülés
- 6 -szemszögéitől való átoseportesitása a szakanyagnak feltétlenül indokolt, mert igy könnyen meg lehet állapítani, hogy mi az anyagban lényeges, mi az, ami elavult, és igy mit lehet elhagyni. A szaktanszékek ezeken a kérdéseken belül tudnának komoly munkát végezni. Tenaészetesen ez nem egy-két év feladata, hanem komoly előkészítés és magas színvonalú ideológiai vita szükséges hozzá. A készség ennek á feladatnak a végrehajtására — véleménye szerint — a Karon megvan. Dékán véleménye szerint hallgatóinkban ma már igen sok jó vonás ta- 1álható meg, ami azt mutatja, hogy érdeklik őket szocialista fejlődésünk problémái. A hallgatók pl. a KISz vezetésével különböző társadalmi munkában vettok részt, a nyári táberozésra is jóval több hallgató jelentkezett, mint amennyi a keret volt. Örvendetes tény, hogy erre a nyári táborozásra oktatóink közül is szép számmal jelentkeztek, és ez jó alkalom lesz arra, hogy az oktatók és hallgatók között jelenleg is kialakulóban lévő helyes kapcsolat tovább erősödjék. A világnézeti nevelés területén eddig élért eredményeket el kell mélyíteni; a tananyagnak a dialektikus materializmus szemszögéből való átdolgozása olyan terület, ahol még sok a tennivaló. Többször volt már szó arról, hogy a tanszékvezető munkáját nemcsak az oktatómunkán keresztül értékelik, hanem a tanszékvezetőnek felelősnek kell lennie oktatóink fejlődéséért is. Kéri a tanszékvezetőket, hogy tanszemélyzet'ükkel továbbra is gondosan foglalkozzanak, mutassanak rá hibáikra és általában kisérjék figyelemmel munkájukat. Ismeretes, hogy elég sok feladat hárul a tanszékvezetőkre, de részben rajtuk is múlik, hegy hogyan osztják be munkájukat. *7-« Harmadik napirendi pont; Beszámoló a Kar tudományos munkájáról. Dékán: Mint minden évben, az idén is a kari tanácsülés keretében vizsgálja meg a Kar a tudományos munkát. Az erre vonatkozó előadmányt Szőkefalvi-Nagy Béla és Szalai István professzorok készítették el /lásd 2.-3.sz.melléklet/. Kéri, hogy a jelenlévők e két előadmányhoz tegyék meg észrevételeiket vagy javaslataikat. Szőkefalvi professzor bejelenti, hogy az Izotóp Laboratórium nem aáott be jelentest'.’ "ezért nem szerepel az Izotóp Laboratórium munkája a referátumban. Szabó Zoltán professzor mint a Központi Izotóp Laboratórium Bizottságának'' elnöke, közli',' hegy valóban nem küldtek jelentést az Izotóp Laboratóriumból, de annak működése mindössze 1 éves és oz rövid idő arra, hogy a tudományos kutatómunka eredményeiről részletesebben be lehessen számolni. A Laboratórium eddigi munkáját biztatónak látja. Szalai István professzor közli, hogy a jelentésében az 1959“®s naptári evet veibe alapul, december 31'**v,el lezárva, és igy a közbenső idő tudományos munkái, eredményei az ó jelentéséből hiányzanak. Dékán megjegyzi, hogy mivel ez a felmérés egy évben egyszer van, és azt a tavalyi évben is áprilisban tárgyalta meg a kari tanácsülés, természetesnek gondolta, hogy I960, áprilisával — ahogy a felhívás is szólt — és nem 1959* decemberével zárják le az évet. Szalai István professzor bejelenti, hogy jelentése csak a megjelent dolgozatokról számol ke; olyan dolgozatét, amely már nem jelent meg, 'nem soroltak fel.