Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1955-1956, Szeged
1956. május 16., IV. rendes ülés
Megjegyzések a "Természettudományi Kar tanárszakos hallsatóinaik' gyakorlati pedagógiai képzése cimü beszámolóhoz . 1./ Különösen fontosnak látszik, hogy a mat .-fiz. szakos hallgatóink & gyakorlati tanítások ideje alatt kivétel nélkül tanítsanak fizikát is. Éhben a tanévben ez a szándék csak részben valósult meg. Mivel a következő tanévben a fizika tanításában 87 hallgató lesz érdekelt /néhánnyal több, mint ebben a tanévben/, a tárgyi feltételek biztosítására már a gyakorlati tanításokat megelőző időben meg kellene tenni a szükséges lépéseket. Ha ez minden tárgynál nem is lenne megoldható, .a hallgatóink számára feltűnően sok gondot okozó fizikatanitás területén akár más iskolák időszakos igénybevételével, akár annak révén,hogy a gyakorló iskolákban csak szakvezető tanárok lehetnek, meg kellene oldani . 4. sz.melléklet a ,jegyzőkönyv 30. pontjához. M' 1 t 2. / Á tapasztalat szerint sok végzett hallgató általános iskolába kerül. Célszerű lenne néhány általános iskolai fizikai óra meglátogatására lehetőséget biztosítani a VI. és VII. félévben. Ennek egyik módja az lehetne, hogy hallgatóink a hospitálás és a gyakorlati tanitás időszakában mintegy 4 óra erejéig a Pedagógiai Főiskolai gyakorló iskolába nyernének beosztást. Az óralátogatás megvalósitása érdekében szükséges lenne a kérdésnek a Pedagógiai Főiskolával való megbeszélése. 3. / A rendes fizikaórák mellett a gyakorló iskolákban több gondot kellene fordítani a most bevezetésre került gyakorlati órák vezetésének bemutatására, hogy azok valóban mintául szolgáljanak hallgatóink számára. Ugyanez vonatkozik a politechnikai nevelés céljait szolgáló szakköri munka területére is. 4. / Jó lenne, ha minden szakkörvezető tanár tanmenete mintaszerű lenne. Ez a kezdő tanár számára nélkülözhetetlen tervező munka fontosságát hangsúlyozná. Kiván&tos lenne, hogy a gyakorló gimnáziumok szak- • vezető tanárai tanmenetük egy példányát az iskola igazgatóságán keresztül a szaktanszékekhez még szeptemberben eljuttassák. 5. / Helyeselni kell a beszámolóban kifejezett kivánságot, hogy a szakvezető tanárok számára az egyetem keretében pedagógiai, szaktárgyi és szakmódszertani továbbképzést biztositsunk. Mivel a szakvezető tanárok nagyfokú órakedvezménye mellett a hallgatóinkkal ténylegesen mintegy 8 hétig vannak elfoglalva, nem látszik túlzottnak havi 2 órás továbbképzési foglalkozás szervezése az egyes tanszékeken. Ezeknek Programmját a tanszékek képviselőjével, az iskola igazgatójával és a szakvezető tanárokkal egyetértésben lehetne megállapítani. 6. / Hallgatóinknak gimnáziumi tankönyvekkel való ellátását feltétlenül meg kellene valósítani, mert tankönyv nélkül iskolai munkájuk mindig hiányos marad. A gimnáziumi tanköryvek beszerzésére.kari vonatkozásban már most meg kellene a szükséges lépeseket tenni, mert most van a tankönyvek megrendelésének az ideje. 7. / III.éves hallgatóinknál a rendes vizsgák, IV.éves hallgatóinknál az utóvizsgák a mostani tanévben többször zavarták a nyugodt iskolai munkát. Szeged, 1956. május 16.