Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged

1955. június 1., IX. rendes ülés

Jelen tanévben készült ej. Gál,Dezső aspiráns kandidátusi értekezéie és nyújtotta be disszertációját Osánvi László adjunktus. Huhn Péter do­cens kandidátusi értekezésének vitájára az óv januárjában került sor. Az intézet kutatási munkája két témakör köré csoportosul; 1./ A reakciók inetikai vizsgálatok során az oxigénmolekula rárakódásának me chaniitnas at tanú lmanyo zt^R kü lönbö ző mod el Ire&yci ókban. Srrő 1 a tétoa­­terülétről jelen tanév során 19 ctoigozat készült el, ill. van készülőben. £./ Az analitikai kémiai kutatások tárgyát a kdmolex egyensúlyok és az átviteli katalízis tanú lmany ozaaa képezi. ISrró'i a munkáterülstrői ezidő alatt 10 dolgozat jelent meg, 8 van közlés alatt és 13 van közlésre elő­készítve. A TTIT rendezésében megindult Juhász Gyula Szabadegyetemen két előadás hangzott el. Szerves Kémiai Intézet. Fodor Gábor professzor a Német Demokratikus Köztársaságban három, Cseh­szlovákiában szintén hgrora előadást tartott,kutatásainaz eredményéről. Az intézet felszabaduld óta kifejtett munkássága legiagyobbrószt a szén­vegyületek sztereokémiája területere esik. Üi módszerei segítségével az alkaioidakémia 13 fő fejezete közül négy területen sikerült jelentős eredményeket elérni, a módszerek alkalmazási területe különösen kibővült a tropán és pyrrolizidin alkaloidok sztereokémiájának kapcsán. Az intézet kémiai módszerekkel tisztázta a háromórtékü nitrogén tér orientációjának kérdéseit. Az elért eredmények kisebbik szakasza az agylipoidok kémiájára esik. Az intézetből e tanévben 12 nyomtatásban megjelent tudományos dolgozat ke­rült ki, közülük négy Fodor professzor, kettő a professzor és munkatársai, a többi az intézet tudományos kutatóinak eredményeit fcögziti. Kimagaslik e dolgozatok közül Fodor professzornak a tropán alkaloidák szerkeztének megái lap i tás át célzó kutatásainak eredményeit összegező dolgozat. Biológiai intézetek: Növénytani Intézet. Gre^iss Pál professzor a párisi botanikai kongresszuson és a titkárság felkérésére Nizzában tartott előadást. Az intézetben két irányban.folyik tudományos munka: xylotomiai es paleofitologiai, valamint cönoLogiai irány ban. Az intézet tudományos profilja a xylotomia, illetve nö tény sző vettan és paleophitoLogia. Gregusa Pál professzornak az első tárgykörből hét dolgozata jelent meg, illetve van sajtó alatt, munkatársainak négy dolgozata készült el.má­sik tárgykörből elkészült és bemutatásra került egy dolgozat, készülőben van egy második is. Az intézet tudományos munkáságához tartozik az egyetemi, füvésziért műkö­dése is. Az idén kiadott fuvészkerti magkataiogisban közel 20GU magot ajánlott fel a hazai és külföLdi botanikus kertnek cserebe. &z a szám vi­lágviszonylatban is jelentős. Füves zk értünk a Föld mintegy 200 botanikus kertjével van állandó cserekapcsolatban. Az idén mintegy 6000 csomag ma­got küldött szót a világ minden részébe. Növényélettani Intézet. Tudományos munkája három téma körül csoportosul:

Next

/
Oldalképek
Tartalom