Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. április 21., VIII. rendes ülés

9 qtt-mftlléklet a jegyzőkönyv 6? .pont jához^ 8472-V-1/35-195^.ttk.sz. Jelentés a Természettüdőmányi Kar évvési vizsgáinak előkészítéséről, ' í .. •••••: . ,.; Intézeteink már félév kezdete óta, de közvetlenül a vizsgaidőszak előtt fokozott mértékben biztosították a vizsgaelőkészités tárgyi fel­tételeit. így kivétel nélkül minden intézetben rendelkezésre áll egy vagy több tanulószoba,ahol a hallgatók napközben, szabad délelőtt és délutánjaikon nyugodtan tanulhatnak. Jegyzettel való;ellátottság - ami az alsóbb évfolyamoknál fontos - igen különböző.' TütJb "tantárgyból hiányzik jegyzet, anin a legkülönbö- . zobb módon segítenek*az egyes előadók. Matematika-fizika szakon Kalmár László professzor Analízis jegyze­téből csak az I. féléves anyaga készült éli Mivel a II. félévi anyag­hoz a jegyzetet több ok miatt nem tudja megirni, igy részben az 1949/50 II. félévi, illetve 1950/51. évi jegyzet megfelelő részeit fogják most megkapni a hallgatók, Kérdés azonban, hogy már a jegyzettervbe nem le­hetett volna-e ezt beállítani, mert akkor a hallgatók idejébe jutottak volna a régi jegyzethez. Mivel ezekből a jegyzetekből az intézet könyv­tárában nagyobb számú jegyzet áll rendelkezésre, az összes példányok megérkezéséig a hallgatók időnként hozzájuthatnak egyéni jegyzeteik kiegészítése céljából. A IV. éves hallgatók részére "A matematika alapjai'Vc. jegyzet ugyancsak késik, csak a vizsgaidőszakban várható, azonban 1950/51.évi jegyzet példányai a Bolyai Intézet könyvtárában szintén a hallgatók rendelkezésére állanak. Biológia-kémia szak III. évfolyamán a Mikrobiológia c. jegyzetet az intézet gépelteti 7 példányban, ami a hallgatóság rendelkezésére áll A vegyészek III. évfolyamán az Ásványtani jegyzetet gépelik négy példányban, igy a hallgatóság ebből részben egyéni jegyzeteit egészit­­neti ki, részben ebből tanulhat. A földrajz-geológia svakon a 'Meptani jegyzethez nagypz'•■oß' szel­vényről a hallgatóság egyéni jegyzetei számára fénymásolat készül. • A többi tárgyaknál jegyzetnehézség nincs. * Konzultációs időpontokat minden vizsgatárgyhoz kijelöltek, azon­ban legtöbb intézet -sajnálattal állapítja meg,hogy ezek látogatottsága jóformán semmi. A gyengébb előmeneteld tanulók, akiknél a zárthelyi dolgozatokból kiindulva nagyobb hiányosságok vannak, sokszor még be­rendelésre sem hajlandók az intézetek segítségét igénybe venni. Talán még a matematikusoknál analízisből mutatkozik a legnagyobb érdeklődés,' sőt itt a hallgatók igen gyakran felkészülten jönnek, igy nem válik szükségessé másodszor elmondani az anyagot, itt csak problémáikra kap­nak felvilágositást. A konzultáció a szakoktól függően egyéni és csoportos. -Ezt nagy mértékben befolyásolja az a tény is, hogy milyen képességű hallgatók­ról van szó. Mint nehézséget meg kell emliteni, hogy az I.éves matematikusok a Geometria néhány részét nem értik. Az intézet részéről a segiteni akarásban nincs is hiány, azonban a gyakorlatvezető és pl. Bartek cso­port szabadidejüket nem tudják összeegyeztetni. Az előadások befejezé­se után különös gondot kell fordítani ezekre a csoportokra a Bolyai Intézetnek. A szakérettségis hallgatókkal való foglalkozást egyik intézetben sem hanyagolják el, különösen nagy szeretettel és gondoskodással foglal koznak velük matematikai és kémiai tárgyaknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom