Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. április 21., VIII. rendes ülés

- 10 -megtenni, mert a tanszék oktatómunkájában olyan rendkívüli nehézsé­gek és olyan rendkívül súlyos anyagi feladatok adódtak, amelyeket a Kar elé kell tárnom. Az első ténjr az, hogy a vezetésem alatt működő intézet laboratóriumban gyakorlatozó hallgatói létszáma nem változik a következő év folyamán sem, sőt még egy évig nem változik lényegesen, mert mi a III. éves hallgatók laboratóriumi oktatásával foglalkozunk. Ezzel szemben az említett iskoláztatási feltételek miatt a következő évben előreláthatólag Szegeden sem kémia-fizika, sem biológia-kémia szakos hallgatókat az I. évre nem veszünk fel,- és a vegyészhallgatók száma az eddigi 70 helyett 40 lesz. A Szervetlen Kémiai Intézet ré­széről tavaly túlzottan megállapított kereteket függetlenül attól, hogy feleannyi hallgatójuk lesz a laboratóriumi gyakorlatokon, mint az idén, teljesen indokolatlannak találom fenntartani. A másik érv, hogy a Szerves Kémiai Intézet elvállalta a növény- és állatbiokémiai gyakorlatok oktatását. Ez annyit jelent, hogy a III. éves biológia­kémia szakos hallgatók számára teljesen ujtipusu laboratóriumi beren­dezést kell biztosítani, amelyet eddig csak részben tudtunk megtenni. A harmadik tényező, hogy a tanszékemen 5 aspiráns dolgozik. A többi kémiai tanszéken jóval kisebb számban vannak aspiránsok. Ezenkívül a szerves vegyszerek ára és mennyisége messze meghaladja a szervetlen vegyszerek árát, nem adómentesek és olyan áron kell őket vásárolni, mint azelőtt a magánszemélyek. Ennek folytán csak az aspiránsképzés, továbbá a két újfajta laboratóriumi gyakorlat felszerelése kb. 80.000 forintot jelent a tanszéknek. Az egyetemi hallgatók szerves kémiai felszerelése 1.5C0.-ft hallgatónként, ezzel szemben a szervetlen és analitikai kémiai tanszéken 500 forint egy hallgatónak a maximális költségvetése, ha vadonatúj felszerelést kell beállítani. Tehát, hogy 590.000 forint fennálló hitelösszeget egyenlő mértékben osszák el a két tanszék között, teljesen indokolatlannak tartom márcsak azért is, mert eddig 238.000.-ft.-al kellett megterhelni, a fenti okokból ki­folyólag. Tehát ennek az összegnek a Szerves Kémiai Tanszék számára való odaítélését kérem. Mi tette szükségessé, hogy a Kísérleti Fizi­kai Intézet 40.000.-forintot kért a 12-es alrovaton? 3udó professzor: A tényleges szükségletet véve alapul. Az alrovat nem kizárólag vegyszer és üvegáru, hanem huzalok, elektroncsövek, akku­mulátorok. Éppen a tavalyi keret csekély volta miatt emeltük fel. Fodor professzor: 9.000.-forintot kaptunk erre az alrovatra és most a negyedik hónapban már 6.000.-forintnál tartunk. A Szervetlen Kémiai Intézet sztornírozza a megrendelt értékeket. Az elhangzott hozzászólások után a Dékán megállapította az egyes inté­zetekre jutó költségvetési hitelek al­­rovatonkénti végleges összegét./Lásd 3« sz. melléklet./ Több tárgy nem lévén, elnöklő Dékán az ülést bezárja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom