Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged
1954. április 21., VIII. rendes ülés
- 5 -a jelesek, vagypedig egy bizonyos része a halIgátóságnak,ne vegyen kötelező módon részt az ilyen tantermi gyakorlatokon. Koch professzor: A hallgatósággal szemben többrendbeli hibát követett el az O.M. és az egyetem. Először is bon volt, hogy szakosították a középiskolákat, teljesen eltérő képzéssel és alappal. Sok helyen az alap nullával egyenlő. Székét közös nevezőre hozni nagyon nehéz. A hallgatóság pedig idáig megszokta a kényelmet és még most is szüksége van rá. Tehát egyelőre még szükség van a segitésre. Dékán: Tapasztalataim alapján kérem a tanszékvezetőket arra, hogy a vizsgaidőszakban hivják fel az oktatószemélyzet figyelmét, hogy meggyőzés alapján próbálják a hallgatóságot a rendszeres tanulásra rávenni. Az egyes csoportok összetétele nagyon heterogén és majdnem minden csoport megvan terhelve hihetetlenül gyenge hallgatókkal. Tizekkel külön kellene foglalkozni. 87 hallgató távozott el, ennek 25 %-a szakérettségis. A hiányzásokkal kapcsolatban valóban meggyőződtünk róla, hogy hamis adatokat Írnak a csoportvezetők. Amennyiben a szép szó nem használ, a csoportvezetők fegyelmit kapnak és leváltás lesz a következménye. 68. A tárgysorozat harmadik pontiáként Dékán a közoktatásügy helyzetéről és feladatairól szóló Központi Vezetőség-i határozat egyes kérdéseinek megbeszélését tűzi ki. Szalag László docens: Sok panasz hangzik el az egyetemre kerülő középiskolát végzettek előképzettségével kapcsolatban. A panaszok legtöbbször indokoltak. Az előképzettségbeli hiányosságok egyik oka a .középiskolai tankönyvek szakszempontból és sokszor didaktikai szempontból sem helyes volta. Igaz, hogy szórványosan egyetemi szakembereket is bevonnak a tankönyvek birálatába, de - mint saját tapasztalatom is mutatja - gyakran figyelmen kivül hagyják a bírálatokat. A szakdidaktikai képzés jelenlegi fejlettsége mellett észszerűnek látszik a szakdidaktikusok - akik szak- és didaktikai szempontból a leghivatottabbakszervezett bevonása a most készülő középiskolai tankönyvek megvitatásába. Kérem a Kart, hogy ilyen irányban tegyen felterjesztést az illetékesekhez. Greguss professzor: A lehető legbotrányosabb adatok vannak a hivatalos könyvekben, amelyeket a középiskolai tanárok részére kinyomattak.Százával hemzsegnek a tárgyi hibák bennük. Prinz professzor: A földrajztudomány haladásával egyáltalában nincsenek tisztában a középiskolai tanárok. A középiskolai tankönyvekben olyan maximalizmus van, amely lehetetlenné teszi azt, hogy a földrajztanítás a lényegre tudjon súlyt helyezni. Egy középiskolai tanár statisztikát készített, amely szerint 1300 idegen név volt egy általános iskolai földrajz tankönyvben. Hogy az egyetem és a középiskola_kap-^ csolatát érvényesíteni lehessen, ahhoz szükséges, hogy a középiskolák oldaláról történjék közeledés az egyetem'felé, vagyis vegyék igénybe az egyetemet a szellemi színvonal emelésére. A földrajz területén éles válaszfal van a középiskolai és az alsófoku földrajzoktatás_tar-. talma, módszere és a földrajztudomány tartalma, módszere és célkitűzései- között, mintha tulajdonképpen 2 tudományról lenne szó. Azt lehetne mondani, hogy a középiskolai földrajztanítást nem is kell, hogy földrajz-szakember végezze, mert ott tulajdonképpen semmiféle magasabb szellemi tartalom nincs.