Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1952-1953, Szeged
1952. október 31., II. rendes ülés
experimentális nunkába is bekapcsolódjanak amennyiben az illető szaktárgy természete ezt szükségessé teszi, és a szakkörben arról besze,mo Ihassanak. A szakkör 'íresető je az intézet igazgató javai egyetértésben a szakkör- tagjainak a. szakköri munka megkezdésétől számított két héten belül'kijelöli a résztvevőknek félévi munkáját. Itt figyelembe kell ven-:, ni a szakköri hallgatók sajátos érdeklődési irányát. •9./ A tudományos szakkör hallgatói munkaiuknó 1 munkanaplót vezetnek,ame-_ lyet az. intézet igazgatója,, illető leg a tudományos szakkör asszisztens vezetője félévenként ellenőriz s munkájukat minő siti. A-minősítésiül a hallgató Írásbeli igazolást,is kap a dékántól1. A szakkör,vezetője ugyanakkor javaslatot tesz a dékánnak szakkör munkája-‘a lápján kiváló Írni Igátok ju talma zására, illetve a ke llő eredmény t- fel he m inu ta tó hal Igáidnak a szakkörből való kizárására. 10. / A tudományos szakkörök irányítása és ellenőr zése a dékánhelyettes feladata, aki kéthavonkónt rövid jelentésben tájékoztatja a dékánt a tudományos szakkörök munkajáró 1. 11. / A tudományos szakkörökben eredményesen működő-hallgatókelsősorban jönnek számításba tudományos és pedagógiai szakkáderutánpótlás szempontjából. 11./,A tudományos szakkörök munkájának időtartama azonos az egyetemi tanulmányi félévek időtartamával.-A szakkörök legalább havonta tartanak egy ülést. 13*/ A szakkör vezetője esetenként, nem szakköri 'tannak is engedélyt adhat a szakköri ;ülésen való' részvételre . " *