Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged
1951. szeptember 5., I. rendes ülés
tátják működésüket. A kari tanácsból ezzel két ^ professzor, Dávid Lajos és Kőszegi Dénes távozik el. Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy Kőszegi Dénes felkereste őt és köszönetét fejezte ki rajta keresztül az egész Karnak baráti támogatásáért és sajnálatát afelett, hogy ki kell válnia a Kar kötelékéből. Reméli, hogy a Kar tagjai továbbra is megtartják őt barátságukban. Rédei professzor hozzászólása után a Kar tiztosltja Kőszegi profesz- ' szórt kollégáiis ragaszkodásáról. _Zs. Dékán vázolja a Tanulmányi Osztályon előállt súlyos munka er ő-áhiányt, s annak átmeneti enyhitésére felkéri a tanszékvezetőket, hogy bizonjros időre bocsássanak a Tanulmányi Osztály rendelkezésére egy-egy intézeti adminisztrátort. Széli professzor Fenyvesi Sárit, Miháltz tanszékvezeté-helyettes pedig Dános Ilonát engedi át félnapos munkáira szeptember hónapban. Szabó professzor csak a jövő héten tudja megmondani, hogy tudja-e nélkülözni Kéri Irént. Greguss professzor Kalmár Ala.josnét csak szeptember 20-a után tudja segitségü.1 adni. Budó professzor .pedig csak abban az esetben tudja kisegíteni a Tanulmányi Osztályt, ha az uj segédelőadói állásra a kinevezés megtörténik. Kalmámé osztályvezető megjegyzi, hogy a kisegitő adminisztrátorok túlórád! ját megbeszélte Solymosi szemészeti osztály vezetővel. Tudomásul szolgál. 8. Dékán ismerteti Bartucz professzor beadványát, melyben jelenti, hogy' a rektor julius 14-én kelt rendelkezésének a’maga részéről eleget tett s augusztus 10-ig az óriási gyűjteményanyagot szállításra készen ládákba csomagoltatta. A tényleges átköltözést a Gazdasági Hivatal augusztus 10-én kezdte meg, de fuvarok hiányában csak augusztus 27-én fejezte be. Miután az Ady-téren az Embertani Intézet rendelkezésére bocsátott hely kevésnek bizonyult, a ládák és gyűjteményszekrények egy részét az intézeten kivüli folyósórészen és lépcsőházban voltak kénytelenek hozzáférhetetlehül összezsúfolni addig is, amig további földszinti és alagsori helyiségek fognak az intézet rendelkezésére bocsájtbatni. Miután az intézetben szükséges minimális átalakítási, villany, gázszerelési, falhuzási, vakolási, festési stb. munkálatok, sötétkamra felszerelése mindezideig nem végeztettek el,- s mivel az egyes helyiségeknek a Nemzeti Vállalatnak kiadott nagytakarítása többszöri sürgetés dacára a mai napig nem történt meg, az értékes és könnyen sérülő gyűjtemény és demonstrációs tananyag kicsomagolását nem lehet megkezdeni s igy az intézet már 3 hét óta ládákba csomagolva és piszokban összezsúfolva, minden munkájában, úgy a tudományos kutatás /3 éves akadémiai terv/, mint az előadásokra való előkészülés tekintetében teljesen meg van bénitva. Miután pedig ma már szeptember 1-e van s a demonstrációs és egyéb tan- és gyűjteményanyagnak kicsomagolása, megtisztítása, rendbehozása legalább egy hónapot vesz igénybe, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Embertani Intézet az előadásokat szeptember 8-án megkezdeni nem.tudja s hosszú hónapokra minden tudományos kutató munkájában meg van akadályozva . Kéri, hogy az Embertani Inté'zet e‘lehetetlen állapotán egyfelől a. szükséges földszinti és alagsori helyiségek sürgős rendelkezésre bocsájtása, másfelől a szükséges átalakítási, szerelési és. takarítási munkáknak legsürgősebb elrendelése által a Kar hathatósan segitsen. Kéri továbbá, •hogy ezt az ügyet a Minisztériumnak is jelentsük. Dékán az első kérdéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy a helyzet némileg enyhült. A Műszaki Osztállyal történt megbeszélés alapján arról érte- 6 -