Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged
1952. május 6., VIII. rendes ülés
végzett anyagról rövid, áttekintést ad. Igen jól működik a III.éves biológia-kémia és biológia-földrajz szakosok számára' szervezett szigorlati előkészitő tanulókör, megszakadt azonban a III.éves A.szakos vegyészek szigorlati tanulóköre, pedig a csoport képességeit fi gye lembevéve kívánatos volna a munka folytonosságát biztosítani. Március ^közepe óta sikeresen ^üködnek a szigorlati előkészitő tanulókörök az Általános Kémiai Intézetben is, az I.éves vegyész és I.éves kérni a-f izi^iTTziköT'ESTTgsíóirTzamana. Az I.éves biológia-kémia szakon azonban nincs meg a kellő érdeklődés. Nagy törést jelentett számukra Tombácz Erzsébet betegsége. A patronázsmozgalom itt is tud már eredményeket felmutatni. Szépen fejlődtek Horváth Erzsébet jó munkája eredményeként Hantos Sándor és Soós Gábor. Biztosítani tudta a tanulókörök látogatottságát az Állattani Intézet is. Ezek eredményeként mind az első, mind a másodéven biztosítottnak látszik a’kielégítő vizsgaeredmény. A gyengékkel Stammer Aranka külön foglalkozik. Jól elő van készitve a II.év biológia szigorlata a II.éves anyagból.Az anyagot már majdnem teljes egészében átismételték. Külön ki kell emelnem Horváth Zoltán csoportmegbizott jó munkáját, aki csoportját nemcsak mozgósította a tanulókörre, hanem gondoskodott róla, hogy a csoport tagjai fel is készüljenek. A Növénytani Intézet munkájában nehézséget okoz, hogy eddig az eredeti vizsgarend szerint az I.féléves anyag átismétlésére fordítottak sok energiát, mind az asszisztensek, mind a hallgatók. A szigorlatokat eltörölték. Az I.évesek tanulókörei továbbműködnek, a Rendszertan tanulókörökre azonban nem járnak mostmár el a hallgatók, szigorlati tárgyaikra helyezik a súlyt, Helyette a gyakorlatokat használják fel az előkészítésre. . Az egyéni foglalkozás eredményeként, Varga Magdolna és Simoncsics Pál patronálása folytán komoly javulást mutatnak: Nagy Mária, .Fekete Rózsa, Spandovics József és Molnár Mihály. A Földrajzi Intézetben a gyengék számára van csillagászatból tanulókör. A tanulópárok munkáját is ellenőrzik. Szőke Sándor pl.mindig jelenti, hogy Palásti mennyi anyagot vett át s ebből az előadó kikérdezi. A IV.évesek szemináriumokon készülnek elő a szigorlat anyagára. A Kísérleti Fizikai Intézet is tett lépéseket a szigorlati tanulókörök megszervezésére. A folyamatos munkát eddig azonban még nem tudta biztosítani. Kétségtelen, hogy sok csoportnál elegendő lesz a számolási gyakorlatokon való foglalkozás, de vannak gyengébb csoportok, pl. a II.éves kémiafizika szakosoknál minden csoportnál sok a gyenge, ahol a vizsgaidőszakban előirányzott idő nem lesz elég a jó előkészületre, itt szükséges lenne a gyengékkel már előre is foglalkozni. A II.éves vegyészek eddig csak kétszer voltak tanulókörön s akkor sem készültek fel, pedig az I.éves anyag átvételét még a vizsgaidőszak előtt biztosítani kell és lehet is, hiszen ez az egyetlen szigorlatuk. Sók volna felsorolni az összes olyan intézkedést, amely eddig a vizsgák érdekében történt. Néhány példát soroltam csak fel annak érdekében,hogy Karunk e munkáját jellemző módszerekről képet alkothassunk. A vizsgákra való jobb felkészülés érdekében javasoljuk,még,hogy amennyiben a tematika megengedi; az utolsó orákon az előadó tekintse át újra a vizsga anyagát és adjon módszertani útmutatást a felkészüléshez. Kérjük a tanszékvezetőket, hogy az intézetükhöz tartozó évfolyamfelelősök figyelmét hivják fal arra,hogy csoportjaik felkészültségét minden tárgyból kisérjék figyelemmel, vizsgáikat látogassák. Kivánják meg a cső-