Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1951. december 21., IV. rendes ülés

V M3> tokát is végez a határozókulcs készítésén dolgozik, aminek a gyógynövények­kel kapcsolatban van jelentősége. Továbbá vizsgálja a maZ30laszőlő meghono­sításának kérdését. Erről tervezetet nyújtott be az akadémiának. Tury Géza főtitkár a Párt nevében szólalt fel és megállapította, hogy a be­szélgetés, amelynek az volt a célja, hogy a természettudományi kar néhány intézetének tudományos dolgozói emberileg közelebb kerüljenek egymáshoz, egymási problémáját megismerjék, határozottan eredményes volt. A helyzet ugyanis az, hogy a mi egyetemi intézeteinkben a Párt jbásaegxdUíxá és népgaz­daság támogatásával igen nagy hordere#J munkák folynak, amelyek elméleti­leg és gyakorlatilag egyaránt nagy» n kihatnak jövő fejlődésünkre. A témák ezt igazolják. Az egyetemi pártbizottság nevében köszönetét mond, hogy az intézetek ilyen leli® sen és jószándókkal engedtek bepillantást életükbe. Az elismerő szavakét megköszöntem,a Párthizottság képviselőjének, és meg­állapítottam, hogy a rokonintézetekben balóban komoly és értékes tudományos munka folyik. Megállapítottam továbbá, hogy ez a szakmai tájékoztató érte­kezlet közelebb hozott bennünket egymáshoz, beleláttunk egymás munkájába, megláttuk a szempontokat, amelyek a munkákban mutatkoznak, de megláttuk azt is, amire eddig nem voltunk tekintettel, hogy tudunk egymásnak segíteni^tu- Aunk egymásnak goddolatokat adni. Remélem, hogy az értekazle te t újabbak fog ják követni és hiszem, hogy ezek még közelebb hoznak minket egymás hoz,még­­jobban megtanuljuk egymást becsülni és egymást minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni. Szeged, 1951. december 21. / / (1J Jf l íWt í^vt4_y/7 C-/ÍDr. Ábra hám Ambrus/^--------q egyetemi tanár,az ál­talános állattani és biológiai intézet igazgatója. / (

Next

/
Oldalképek
Tartalom