Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged

1949. március 30., VII. rendes ülés

tanévi rektor megválasztása céljából négy rektorválasztót kiiLdjön ki. Elrendeli a szavazást a rektorvalasztókra nézve. Elnöklő dékán megállapítja, hogy a Kar jelenlevő mind a 14 szavazatké­pes tagja érvényes szavazatát leadta. A szavazás eredményeként a Kar rektorválasztó' elektorokként dr.Fröhlich Pál.dr.Bartucz Lajos,dr. Bruckner Győző ny.r.tanárokat és dr. Fodor Gábor magántanárt választotta meg. Kar a rektorválasztók nevét közli a Tanáccsal. 158. Elnöklő dékán jelenti, hogy a hölcsészeti és természettudományi karok reformjára vonatkozó 600/1949. sz. VKM. rendelet L4 $-ának végrehajtá­saként a Karnak megfelelő uj vizsgabizottságokat keli szerveznie. Az/ uj vizsgabizottságok összetételére vonatkozó tervezetet a Kar Tanulmá­nyi Osztálya már el is készítette. Az ügy behatóbb tanulmányozása azon­ban ahhoz a felismeréshez vezetett, hogy a vizsgabizottságok megszer­vezése csak akkor lehetséges, ha a tanárjelöltek vizsgáztatási módja a több önálló részre tagolható vizsgatárgyak esetén már'-tisztázást nyert. Mivel pedig a Kar Tanulmányi Bizottságának e napokban Budapesten alkal­ma lesz ennek a kérdésnek tisztázására', elnök javasolja,hogy a vizsga­­bizottságok szervezésének ügyét vegye le a Kar a napirendről s halassza annak tárgyalását a legközelebbi kari ülésre. Kar a javaslat értelmében határoz. 159. Elnöklő dékán jelenti, hogy a "nevelj jobban" mozgalommal kapcsolatban Kalmár professzor előterjesztést kivan tenni s felkéri Kalmár profész­­szort, hogy előterjesztését tegye meg. Kalmár professzor bejelenti, hogy ez év február hó folyamán a iwagyar Pe­dagógusok Szabad Szakszervezetének Szegedi Csoportja felkérésére rés zt vett égy értekez létén ,ame ly a pedagógusoknak a'"Nevelj jobban" mozgalom I. országos munkaversenyébe való bekapcsolódásával foglalkozott. Az ér­tekezletén felszólalásában kifejtette", hogy/kivánatos volna, ha az egye­temen működő pedagógusok /professzorok, intézeti tanárok, adjunktusok", tanársegédek, gyakornokok es demonstrátorok/ is bekapcsolódhatnának a munkaverseny be V ehhez azonban a versenypontoknak az egyetemre vonatkozó­an rugalmas alkalmazása volna szükségéé. Felsorolt továbbá néhány pontot, ahol az egyetemi pedagógusok bekapcsolódhatnának a munkaverseny be ."A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Országos Központjának kiküldötte Kovács Péter szervezési osztályvezető felkérte .hogy az értekezleten előa­dottakat írásban is küldje be neki. Ezt meg is tette s a következő vá­laszt kapta. " Kedves Barátom! Február 27-én kelt leveledben foglaltakat megbeszéltem a "Nevelj jobban" mozgalom Országos Versenybizottságának titkárával .0- römmel vette tudomásul érdeklődésedet és indítványaidat. Kijelentette, hogy amennyiben a Kar kollektive állást foglal a versenybe kapcsolódás mellett, és ezt az elhatározását ide bejelenti, gondoskodni foglak a Ve­letek történő érintkezés felvétele után az egyetemek és főiskolák szoci­ális, je Hegének figyelembevételével a versenynontok megfelelő átalakítá­sául. El ha'tár ozás to kát érdeklődéssel és örömnél üdvözölnénk.- Szívélye­sen üdvözöl: Kovács Péter s.k. szervezési osztályvezető."- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom