Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1947. október 23. II. rendes ülés

68 dékáni utólagos lezárást engedélyezi, amennyiben a felvett előadások közül heti 10 órából legalább jó eredmény­nyel kollokvál. 93/1947-48.mttk.sz. Elnöklő dékán bejelenti, hogy Selyem János IV,éves kari hallgató kérést nyújtott be Karunkhoz, hogy a régi vegyészképzési rendszer sza­bályai szerint fejezhesse be tanul­mányait. A kérést javaslatra dr. Bruckner Győző ny.r.tanárnak adta ki, aki a következő véleményea ja­vaslatot küldte hozzál nTekintetes Matematikai és Természettudományi Kar! Selyem János kari hallgató kérvényt nyújtott be Karunkhoz, melyben azt kéri, hogy a régi rend^ szer szerint - vagyis: vegyészi ok­levél előzetes megszerzése nélkül - készíthesse el kémiai tárgyú dokto­ri értekezését s tehessen valame­lyik kémiai szaktárgyból - mint fő­tárgyból - bölcsészdoktori szigorla­tot. Hivatkozással arra, hogy a dé­kán ur f. hó 2-án kelt 93/1947-48. mttk.sz.átiratában az emlitett kér­vényt véleményes javaslattétel vé­gett nekem küldötte meg, van sze­rencsém az alábbi előterjesztést tenni: A vegyészképzési szabályzat 50.§-a második bekezdésének intéz­kedése szerint ilyen elbánásban csak azok a hallgatók részesülhetnek, a­­kik legkésőbben az 1945-46.tanév végeztével absolutoriumot szereztek. Megállapítható azonban, hogy folya­modó még az 1941-42.tanév I.félévé­re iratkozott be első Ízben Karun­kon, s ez időtől fogva folytatóla­gosan végezvén tanulmányait 6 /hat/ szabályszerűen lezárt tanulmányi fél­évet szerzett, sőt az 1944-45.tanév kezdetén a szabályszerűen előirt i- * dobén VII.féléves hallgatónak is beiratkozott. Tanulmányait csak a közbejött háborús események miatt, tehát önhibáján kivül, volt kényte­len megszakítani, amennyiben hadi­fogságba esett, ahonnan csak 1947. julius hó 15-én tudott hazatérni. Mivel folyamodó a fent emli­tett s önhibáján kivül álló köriil-12.- 23 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom