Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1948. január 21. IV. rendes ülés

A'Ä tározáaaival foglalkoznak, ha analitikailag alárendelted jelentősé­gűek is, mint gyógyszerkönyvi módszerek lényeges haladást jelentenek az addig alkalmazott eljárásokkal szemben. Kőszegi munkásságának kiemelkedő eredményeiül a szulfátion meghatározását, a térfogatos sav és alkalilug egyidejű beállítását alapanyag használata nélkül és az alkali-földfém-hidroxidok jodometrikua meghatározást kell megjelöl­nöm. Az első nagy gyakorlati foifosságával, amit a világirodalom is elismert, az utóbbi két munka pedig elegáns szellemességével tűnik ki. Mindezeket Összefoglalva, javasolom, hogy a bizottság indítvá­nyozza a Karnak, hogy a Kar tegyen javaslatot a vallás- éa közokta­tásügyi miniszternek a gyógyszerészi vegytani intézet önálló tanszé­ké való átszervezésére és az átszervezés után dr.Kőszegi Dénesnek egyetemi nyilvános rendes tanárrá való kinevezésére. A Tekintetes Bizottság iránt mély tisztelettel Szeged, 1948.január 23. Dr.Szabó Zoltán s.k. egyetemi ny.r.tanár, az Általános és Fizikai Ké­miai Intézet igazgatója.*' Elnöklő dékán felteszi a kérdést: Kar elfogadja-e a Bizottság javaslatát. Dr.Greguss Pál ny.r.tanár szóváteszi, hogy a növénytani és az állattani tanszék egyedül látja el 2-2 tanszék munkakörét. A javas­lathoz hozzájárul, de kéri a Kart, hogy a legközelebb szervezendő tanszék biológiai tanszék legyen. Dr.Ábrahám Ambrus ny.r.tanár csatlakozik Greguss Pál ny.r.tanár indítványához. Dr.Szabó Zoltán ny.r.tanár indítványozza, tekintse a Kar a gyógy­szerészi vegytani tanszéket személyhez kötött tanszéknek, úgy, hogy arról esetleges megüresedés esetén a Kar szabadpn rendelkezhetik. Kar a Bizottság javaslatáhak a gyógyszerészi vegytani intézetnek tanszékké leendő átszervezésére vo­natkozó részéhez, dr.Greguss Pál éis ^ dr.Szabó Zoltán ny.r.tanárok javas­latával kiegészítve,hozzájárul. Elnöklő dékán elrendeli a titkos szavazást a Bizottság javasla­tának személyi részére vonatkozólag. Megállapítja, hogy jelen van^10 szavazatra jogosult tag. Beadatott 10 szavazat, amelyből 9 igen, 1 ü­­res. Kimondja a Kar határozatát, hogy Kar a felállítandó gyógysze­részi vegytani tanszékre egyhangú­lag dr.Kőszegi Dénes c.ny.rk.tanárt hívja meg. Dr.Kőszegi Dénes c.ny.rk.tanár visszatér az Ülésre. 141. Dr.Ábrahám Ambrus ny.r.tanár előterjeszti jelentését dr.Beretzk Péter főorvos magántanári képesítés elnyerése iránti kérelmének for­mai bírálatára vonatkozólag. Kar a jelentést tudomásul ve­szi. Elnöklő dékán elrendeli a titkos szavazást dr.Beretzk Péter főor­vos személyi minősültségére vonatkozólag. Megállapítja, hogy jelen van 10 szavazatra jogosult tag. Beadatott 10 szavazat, amelyből 1Ü i­­gen. Kimondja a Kar határozatai hogy dr.Beretzk Pétert egyhan­- 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom