Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1947. április 17. VIII. rendkívüli ülés
könyvkötők nehezen tudtak vásznat beszerezni. Kívánatosnak tartjuk tehát az első évtől kezdve 7. / könyvkötésre megfelelő összeg biztosítását. Ezzel kapcsolatban,, megtakarít ás végett, külföldi példák nyomán, felvetjük 8. / egyetemi könyvkötőüzem /s esetleg egyetemi, nyomdaüzem/ felállításának /esetleg csak a hároméves terv.folytatásaként később megvalósítható/ gondolatát. Az egyetlen anyag, amit a matematikus használ,.a papiros. A tudományos kérdések megbeszélését s ezzel a tudományos kutatást megkönnyíti, ka irdtömbök állnak rendelkezésre. A tudományos dolgozatok kéziratának elkészítésére nélkülözhetetlen az.iró- és irógéppapiros. Kérjük tehát az első évtől kezdve .9*/ papiros beszerzésére megfelelő összeg biztosítását. A hallgatóság tudományos kiképzését nagyon elősegítené, ha az intézethez tartozó kutatók tudományos dolgozataik különlenyomatát a hallgatók között osztogathatnák. Ennek, valamint Külföldi kapcsolataink kimélyitésére kérjük, az első évtől kezdve 10./ megfelelő összeg biztosítását a professzorok, magántanárok és a segédtanszemélyzet, valamint ösztöndíjas kutatóink tudományos dolgozataiból különlenyomatok.rendelésére. III.csoport: f e.ileszt^s ♦ a. alcsoport: az épülettel kapcsolatos tervek. Ajtóink, ablakaink is nagyon megkoptak; a II.b. 1./ pont előtt előadottak alapján kívánatosgaz első évben 1. / az ajtók, ablakok újra mázolása. Az előadásokat gyorsabbá és szemléletesebbé tenné, ha ábrákat, de esetleg képleteket is /könyvekből, dolgozatokból, vagy diapozitiv£01/ vetíthetnénk; ehhez a harmadik évben kívánatos 2. / a tantermek ellátása sötétítő berendezéssel, valamint a lámpák fényerejének tompítására alkalmas berendezéssel./hogy a hallgatók közben, a csökkent fényerejű lámpák fényénél, jegyezni tudjanak./ b. •alcsoport: berendezésekkel és felszerelésekkel kaocsolatos tervek. Nehezen beszerezhető dolgozatokat hozzáférhetővé tesznek az amerikaiak azáltal, hogy mikrofilmre másolják-le okét; hogy az ebben rejlő lehetőséget hasznosíthassuk, szükséges még az első évben 1. / egy mikrofilm-nagyító és vetítő berendezés beszerzése. Kutatóink tudományos dolgozataikat, könyvük kéziratát a hivatalos időn túl,.sokszor éjjel érnek csak rá gépelni. Ennek megkönnyítésére kérünk még az első évben 2. / egy korszerű /szedőtabui-'toros/; elsőrendű minőségű hordozható írógépet. < Á‘dolgozószobában a kézikönyvtár könyvei hyitott polcokon .állnak. Emiatt nagyon nehéz elkerülni, hogy időnként egy-egy könyv eltűnjön, ha csak egy-kát hétre is. Hogy a dolgozószobának a hallgatóság által magúk közül választott vezetői meg- tudják óvni a dolgozószoba rendjét, kívánatos a második'évben < 3../ zárható, üveges, nagy .könyvszekrény beszerzése. ügy na csak kívánatos, hogy.a .segédtanszemélyzet szobájában is legyen a tanári szobákéhoz■hasonló könyvszekrény; szükséges tehát a második évben < 4./ kisebb,' Üveges könyvszekrény beszerzése.