Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged

1947. március 13. VI. rendes ülés

ra + saját javadalom elnyerésével is csak a hallgatók kiképzése szempontjából is szükséges. 3. / Á budapesti tudományegyete­men a gyógyszerészi vegytannak szin­ten nincs az orvosi karon külön tan­széke vagy intézete, hanem együtt van a bölcsészeti karhoz tartozó szerves kémiai tanszékkel, amelynek a hivatalos neve is 11 szerves és gyó gy­szerészi vegytani, intézet" és annak"" vezetője pedig dr.Széki Tibor egye­temi ny.r.tanár, aki előzőleg a Ka­runkhoz tartozó szerves és gyógysze­részi vegytani intézetnek volt az igazgatója. 4. / De nem indokolja a gyógysze­részi vegytani intézetnek az’ orvosi karhoz való átcsatolását egymagában az a tény sem, hogy á III.éves gyógy­szerészhallgatók az orvosi karhoz tartoznak, mórt hiszen az I.éves or­vostanhallgatók kisérleti fizikai, továbbá általános és sze vetlen ké­miai és szerves kémiai kiképzésével úgy elméleti, mint gyakorlati vona­lon a Matematikai és Természettudo­mányi Karkebelében működő tanszékek foglalkoznak. A Bizottság végül meg.llaprtja, hogy a szerves ás gyógyszerészi vegytani intézetnek a gyógyszerészi vegytan oktatásával és művelésével foglalkozó osztálya 1935.óta dr.Kő­szegi Dénes egyetemi c.ny.rk.tanár, intézeti tanár vezetése alatt eddig is nagyfokú önállósággal működött, csak nem volt külön intézeti átalá­nya. Az intézet teljes önállósága a +Karunkon belül és^a szerves vegyta­ni intézettel varló szoros együttmű­ködéssel valósítható meg. A Bizottság javasolja a K. rnak, hogy Írjon át az orvosi kárhoz, kér­ve," hogy a fenti indokokat az orvo­si kar is tegye magáévá. (Javasolja továbbá a Bizottság, ho^y dr.Kőszegi Dénes számára a Ma­tematikai és Természettudományi Kar ülésein - függetlenül attól, hogy mint ma^ ntanári kari képviselő je— lenleg is részt vesz a kari ülése­ken - a gyógyszerészi vegytani ok­tatás érdekeinek kéoviseletere az orvosi kar átiratában foglaltak ér­telmében is ülésjog biztosíttassák. A Bizottság felkéri a Kart, hogy dr .Kőszegi Dénes számára a kari 'il­lésén való ülésjog biztosit .sara^ még a gyógyszerészi vegytani ints—

Next

/
Oldalképek
Tartalom