Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged
1946. december 16. IV. rendes ülés
Egyetemi Tanács legutóbbi ülésén foglalkozott az egyetemi professzori karban esetleg bekövetkezhető halálozások kérdésével. A Tanács úgy határozott, hogy a jövő 1947-február havában azoktól a professzoroktól, akik az akcióban részt kívánnak venni, évi 20 forint részvételi dijat kér. Tudomásul szolgál. Elnöklő dékán jelenti, hogy az E- gyetemi Tanács az Ady-téri épület,ill. a mellette levő sportpálya ügyével foglalkozott. A Honvédtiszti Sportklub szerződéstervezetet nyújtott be a Tanácshoz jóváhagyás végett. A Tanács úgy döntött, hogy a kérdés jogi részének megvitatása céljából az egész ügyet véleményezés végett a Jogi Karhoz teszi 't. Dák in az Ady-téren létesitendő füvészkert ideiglenes tervezetét is bemutatta a Tanácsban. Kar egyhangúlag hozzájárul ahhoz 160. hogy az Ady-téri sportpálya helyén fii vószkert létesittessék s felhatalmazza a dékánt, hogy a Kar eme egyhangú álláspontját a Tanácsban a legerélyesebben képviselje. Több tárgy nem lévén elnöklő dékán az ülést bezárja. K. m. f. A /