Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. május 31. IX. rendes ülés

—^ 740 mia szigorlatának Budapesten való le­tevése ügyében a következő javaslatot terjeszti Ear elé: " Tekintetes Ear! ö zv . Balkay G-yö rgyné s zül. Gömöry Klára volt szegedi gyógyszereszhallga­­tó családi körülményeire való hivatko­zással kérvényében arra kéri a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Urat, hogy a hátralékos kémiai előszigorlatát Bu­dapesten tehesse le, nhol jelenleg tar­tózkodik és tanulmányait is folytatja. A gyógyszerészképzést szabályozó 32.9OO/194O.sz.rendeletnek 70.§-a ér­telmében az esedékes előszigorlatot és szigorlatot a .hallgató kizárólag ‘a­­zon az egyetemen teheti le, az évfo­lyam hallgatásának megismétlése nél­kül amelyiken az évfolyamnak hallga­tója volt. A 71•§ második pontja azon­ban lehetővé teszi, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter különös mél­tánylást érdemlő megokolás alapján, az illetékes Kar meghallgatása után kivételesen megengedje a vizsgálatnak más■egyetemen való letételét. Az elmondottak alapján javaso­lom a Tekintetes Karnak, hogy a követ­kező határozatot mondja ki: A Kar f elter jesztésb-en javasol­ja a Yallás- és Közoktatásügyi Minisz­ter Urnák a gyógyszerészképzést sza­bályozó 32.900/1940.sz.rendelet 70.és 71- §-aira való hivatkozással, hogy ozv.Balkay Györgyné szül.Gömöry KI'ra volt szegedi", jelenleg budapesti gyógy­szeré szha il gáténak családi körülménye­ire való■tekintettel kivételesen en­gedje meg, hogy hiányzó kémiai előszi­gorlatát a budapesti egyetem bizottsá­ga előtt tegye le. Bogadja a Tekintetes Kar őszin­te tiszteletem nyilvánítását. Szeged, 1946.máius 30-án. Dr.Kiss Árpád s.k. nyyr.tanár." Kar a javaslatot elfogadja. Hiteles. 282. 506/1945-46.mttk.sz. Dr.Kiss Árpád ny.r.tanár jelen­ti, hogy a Miniszter Ur Karunkat'a Magyar energiakutató intézet felállí­tása tárgyában 39.154/1946.VI.szám a­­latt ’zeit iratában javaslattételre szólította. Maga részéről helyesli a Magyar energiakutató intézet felállítását. Annak megvalósulása esetén a szóba­­jöhető intézetek annak munkásságát- 11 -—

Next

/
Oldalképek
Tartalom