Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1946. május 31. IX. rendes ülés
271. igyekezett a leckelátogatás megzavarását megakadályozni. Hiteles. 455/1945-46.mttk.sz. Elnöklő dékán jelenti, hogy főivé évi május hé 25-én tartott gyógyszerészi kollokviumon felmerült az a , probléma, hogy a külföldön vagy Budapesten hallgatott félévet terhelő érdemjegyet hova Írjuk he. "/Dávid professzor úrhoz kérdést intézett ez ügyben, aki válaszában azt javasolja, hogy "mind a külföldi félév, mind az 1944-45.tanév I.félé-^ vének elismerését az erre szolgáié bélyegző benyomásával az eredeti lapon méltéztassék elismerni, a külföldön letett kollokviumokat meg kell semmisíteni. Az előirt és most letett kollokviumoknak eredményeit ugyanazon a lapon a bélyegző alá bejegyeztetni." Minthogy Kérészy Zoltánnak szabályosan lezárt, érvényes budapesti féléve van, ezért javasolom a tek.Karnak, hogy utasítsuk az Egyetemi Quaesturát,a budapesti félévnek a szegedi egyetemi indexbe valé átírására, a letett kollokviumot pedig a dékán végzés formájában vezesse be az indexbe külön lapra. Megemlíti, hogy az 1944-45.tanév 'I.félévétől kezdve már nem alkalmazható, illetőleg használható a megelőző félévben használt bélyegző, mert a rendszerváltozás következtében az hatályát vesztette. Kar a javaslathoz hozzájárul. 272. Elnöklő dékán bemutatja Somogyi Margit gyógyszerészhallgató kollokviumi haladék iránti kérését. Javaslatára Kar a kérelmet teljesiti, e^ úttal felkéri dékánt, hogy a jövőben a hasonló ügyeket saját hatáskörében intézze el. 275-Elnöklő dékán bemutatja Fischer György ^I.éves gyégyszerészhallgató kérelmét, melyben gyakornoki idejének a szünetekben való eltöltését kéri. Dr.Dávid Lajos ny.r.tanár javaslatára Kar a kérelmet meleg pártolás sál felterjeszti a Vallás- és Közoktatás” gyi Miniszter Úrhoz.