Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. március 28. VII. rendes ülés

a Gazdasági Hivatal jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy az intéze­teket munkaköpenyekkel ellássa. 208. Elnöklő Prodékán ismerteti Radó Felicia IV.éves vegyészhallgató kérel­mét, Radó Felicia 1943-44•tanév II. félévében dr.Ferenczi István profesz­­szor ur "Történeti földtan" és "Álta­lános földtan" c.előadásait hallgatta, a félév hirtelen történt lezárása foly­tán azonban nem kollokválhatott. Kéri*’' Kar engedélyét, hogy az emlitett tár­gyakból azok jelenlegi megbízott elő­adójánál: dr.Miháltz István m.tanár, egyetemi adjunktus urnái kollokválhas­son. 20 442/1945-46.mttk.sz. Dr.Eiesz Frigyes ny.r.tanár a hallgatóság leckemulasztásával kapcso­latban a következő bejelentést teszi: " Uékán Ur ! Mély tisztelettel bejelentem, hogv tegnapi LIEFERENClÁL- ÉS INTEGRÁLSZÁMÍ­TÁS c.előadásomnak második /12-1-ig tar­tott/ órájáról a hallgatóság nagyrésze távolmaradt, Csányi László és Wilheim György hallgatók állitása szerint azért, mert ugyanakkor dr.Eiss Árpád egyetemi ny.r.tanár ur KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍ­ZIS c. előadásán kellett megjelenniök. Kérdésemre Wilheim György előadta, hogy a KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍZIS c.e­­lőadás a tanrendben kedd d.u.3-5-ig és péntek déli 12-1-ig volt ugyan hirdetve, de Kiss professzor ur az egyik ÁLTALÁ­NOS ÉS SZERVETLEN VEGYTAN c.előadásán kihirdette, hogy a KVALITATÍV KÉMIAI ANALÍZIS c.előadást kedden, szerdán és pénteken déli 12-1-ig fogja tartani. A hallgatóság bejelentésére, hogy eb­ben az időben matematikai előadásokat hallgatnak /kedden déli 12-1-ig dr.Ré­­dei László egvetérni ny.r.tanár ur ANA­LITIKUS GEOMETRIA c.előadását, szerdán déli 12-1-ig pedig az én LIFFERENCIÁL­­ÉS INTEGRÁLSZÁMÍTÁS c.előadásomat/. Wilhelm György állitása szerint Kiss professzor ur "valami olyasmit vála­szolt, hogy akkor ebben a félévben ne hallgassák ezeket a matematikai előa­dásokat ." Mély tisztelettel kérem ennek a kérdésnek kivizsgálását annál is in-. kább, mert a háromórás előadásom egyik órájáról való elmaradás a megértést le­hetetlenné teszi, ennélfogva kénytelen

Next

/
Oldalképek
Tartalom