Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1945. december 19. IV. rendes ülés
A <A év II.félévének folyamán pótolhassa. E collegiumokat folyamodó az I.félévre való beiratkozáskor leckekönyvébe bejegyezte ugyan, de a laboratóriumba való felvétel feltételének csak november végén tudott eleget tenni, s ezért a gyakorlatokon nem vett részt. Javasolom a kérés teljesítését azzal a megszorítással, hogy az emlitett collogiumokból az I.félév végi tanári láttamozás csak akkor adható meg, ha folyamodó az I.félévi gyakorlatok anyagát már pótolta és végzett munkájáról sikerrel beszámolt. Szeged, 1945.XII.19. Dr.Bruckner Győző s.k.egyetemi ny.r. tanár.” Kar a javaslatot elfogadja. 132# 271/1945-46.mttk.sz. Dr.Bruckner Győző ny.r.tanár Kemény Klára félév-elismerés iránti ügyében a következő javaslatot terjeszti a Kar elé: "Folyamodó a jelen tanév I.félévének szabályszerűen hallgatott félévként való elismerését kéri. Folyamodó u.i.betegsége miatt /melyet kórházi bizonylattal igazol/ az előadásokat nem látogatta és a gyakorlatokon nem vett részt. Javasolom a tek.Karnak, hogy folyamodó kérését a következő feltételekhez kötötten teljesítse: 1. / Folyamodó köteles legkésőbb a jelen tanévi II.félév előadásainak megkezdődéséig legalább a féltandijkedvezményhez megkövetelt óraszámban ée eredménnyel colloquálni; 2. / Az I.félévben folyamodó által felvett "Elemző vegytani gyakorlatok" űimü, heti 15 órás collegium anyagát a II.félév u.ilyen cimmel hirdetett collegiumának keretén belül többletmunkával pótolja. Utóbbi collegiumból az I.félév végi tanári láttamozá3 csak akkor adható meg, ha folyamodó a gyakorlatok I.félévi anyagát valóban már elvégezte éa munkájáról • sikerrel beszámolt. A félév csak mindkét feltétel teljesítése esetén érvényesíthető. Szeged, 1945.XII.19» Ur.Bruckner Győző s.k.egyetemi nyr. tanár." Kar a javaslatot elfogadja. 133. Dr.Bruckner Győző ny.r.tanár felhívja Kar figyelmét arra, hogy a budapesti egyetemen a vegyészképzésben érdekelt professzorok műszaki pótlékot kapnak, s javasolja, hogy Ka-12