Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. október 28. II. rendes ülése
VKM hozzájáruljon a gyógyszerészhallgatók 2 félévi ásványtan hallgatásához. • t Kéri a Kart, hogy a VKM-hez he,/ adandó kérvényét pártolólag terjeszsze fel. A Kar Szentpétery Zsigmond ny.r. tanár javaslatát elfogadja és kéri a Miniszter Urat ennek lehetővé tételére Dr . JE1IDRA3SIK LORáUD ny.r. tanár mint a bizottság tagjának meg kell „ . , említenie, hogy nincs tudomása olyan ( bizottsági határozatról, amely korlátozná azon tárgyak számát, melyeket az abszolváló vegyészek részére kiadandó bizonyitvány tartalmazni fog. A bizottság három tagját csupán azzal . , bizta meg, hogy /a Rector Ur/ tájékoztatása mellett a bizonyitvány kiállithatásának jogi kérdését szakértőkkel megbeszélhesse. Kívánatosnak tartja, hogy e tekintetben most ne praejudicáljunk, és a bizonyitványba felveendő tárgyakat gondos és beható tárgyalások alapján állapítsuk meg. A Kar Jendrassik loránd ny.r.tanár javaslatát elfogadja. A matematikai előadásokra vonatkozóan Gombás Pál ny.r.tanár Borbély Samuval megegyezett, ezért javasolta Imre kartárs a tanrend kapcsán Borbély megbízatását. A Kar tudomásul Jelenti, hogy a Rektor úrral való tárgyalás után a bizottság javasolja a végzett hallgatóknak tanulmányi értesítő kiadását. Ez a tanulmányi értesítő nem egyéb, mint egy látogatási bizonyitvány,amelyben az összes hallgatott tárgyak és a letett colloquiumok indexmásolat illetve kivonatként benntfoglaltaknak. A kémiai kiképzésbe tartozó u.n. szi-