Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. június 12. X. rendesülés
- t -olyan erkölcsi kifog Is nem szorepe 1- hét, amely állásáéul összeférhetetlen lenne. A mai rendkívüli időben korányén elképzelhetők olyan esetek,melyek a távolállók előtt érthetetlennek látszanak, s amelyekből közelebbi felvilágosítás adása nem is lehetne hasznos fontosabb érdekekből. Ezért szerinte ennek az ügynek feszegeié se Borbély adjunktus érdekében sem áll, A Kar kimondja, hogy felkéri a dékánt, hogy a rektorral, illető• leg a tanáccsal együtt kisérje figyelemmel ezt az ügyet s amennyiben lehetőség adódnék rá, kívánatosnak tartaná ennek az ügynek megnyugtató nyögváspontra való jutását. 6/. 748-1943/44.m11 ks z, Békán ismerteti a tanárvizsgáló bizottság átiratát, melyben kéri hogy dr,Prinz Gyula ny.r.tanár szabadság kérése folytán helyette 2I- elnöknek kit jelöljünk. Hövid vita után megállapodás történik, hogy tanárképző tisztséget betöltő tanár nem kívánatos e tisztre s hogy tekintettel o természetrajzvizsga jegyének megállsptásában ez elnök jegymcgállapitó hatáskörére, az alelnek természetrejz-szakos legyen. A személyes kérdésben a dékán elrendeli a szavazást, mikor Malán Mihály ny.r.tanár szavazatát beadja, ez ellen tiltakozik, mivel tanárvizsgáló kérdésben a tanárvizsgálónak nem tagja nem szavazhatnak. Dr.MAUÜT MIHÁBT ny.r.tanár tiltakozik az eljárás ellen.Szavazásból a ^ar e.^yik tagját sem lehet kizárni és nem lehet bizonyos kari ügyeket