Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. április 27. VIII. rendesülés
6 5/. Elnöki előterjesztések. Dékán előadja a lel in i kai bizottság átiratát s a tanács határozatát az egyetemi tanárok és alkalmazottak gyógykezelését illetőleg. DÁVID 1AJ03 ny.r.tanár felolvassa a tanácsban tett nyilatkozatát, majd rámutat arra, hogy 2 lehetőség van: egyik, hogy a Kar produkál konkrét eseteket, másik, hogy a Kar nem mond konkrétumokat, mert nehéz azt megmondani, hogy X professzor 600 P-t fizetett. A konkrétum megnevezé-se ellen tehát tiltakozik a Kar, mert kényes, a dolog lényege marad, hogy némely professzort súlyosan érintett. BALOGH EENŐ dékán jelenti,hogy a Tanácsülésen konkrétumokat nem mondott, mert egyfelől a kari ülésen ilyen irányú ás esetleg labilis adatokat nem tudta megjegyezni, másfelől meggyőződése volt, hogy a. kivánt célt e nélkül is elérhetjük, ha a klinikák szervezete erre módot ad. MALÄN MIHÁLY ny.r.tanár véleményejhogy laboratóriumi vizsgálat és gyógyeljárásokról van szó. Kérjük a klinikát, elégedjenek meg azzal, amit az OTBA fizet alkalmazottaiért. A rektor urat kérjük fel, hogy kérdezze meg a betegségi segélyt felvett professzorokat, mi volt olyan drága, hogy kezelésüket nem birták fizetésükből fizetni. (3 személyileg kérdezze meg. Személyében megbizunk. Hangsúlyozza, hogy ez nem az orvosi honorariumre vonatkozik, mert aki professzor kezelését kéri, fizesse meg. Nem is kívánhatjuk azt,hogy ez ingyen legyen. De a ./