Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. február 28. VI. rendes ülése
- 33 Először az 1930. évi szabályzat alapján akarja a bizottság létszámát megszabni s igy az orvoskarnak a klinikai bizottság két tagjával majoritást jelentői négy szavazatot biztosítani, holott az utolsó pontban elfogadja az uj szervezeti szabályzat és a gazdasági bizottságot a tanács alá akarja rendelni. Az 1930 évi rendelet szerint pedig a Gazdasági Bizottság kiesik a tanács hatásköre alól s csak a minisztériumnak alárendelt szerv. Ez sérelmes az egyetemi autonómia szempontjából, már pedig ha Győrffy professzor ez utóbbi ellen állást foglal, akkor ragaszkodni kell mindenben a szervezeti szabályzathoz, mely ezen a téren is bölcs és az autonómiának megfelelő intézkedést tesz, vagyis a gazdasági bizottságot alárendeli a rector é^Vtanácsnak. Végül reámutat arra, hogy a szervezeti szabályhoz való ragaszkodás nem sérelmes az orvoskarra. Egyrészt miért nem tiltakoztak a szervezeti szabály tervezetek során, másrészt mivel a klinikus professzorok is tagjai a karnak és nem képeznek külön kart, joguk van a bizottságba őket vagy esetleg egy klinikus és egy elméleti kari tagot beválasztani, akik mindketten képviselhetik a Kar és a klinikák, vagyis e kari intézmények érdekeit, s igy a megillető érdekképviseletből nincsenek kirekeszt» ve. Egyszerűi hangulatkelt és az, 'L&' _ '— hogy^^gy Kar nem kétszer annyi taggal van képviselve mint a többi egy karközi bizottságban azaz illető karra sérelmes, Ily alapon legközelebb azt kérhetik, hogy a klinikák O ./