Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. február 28. VI. rendes ülése
28 gyógyszerészhiány miatt, nevezettek szegénysorának és mert gyógyszertári szolgálatot vállaltak, hogy a tanuláshoz szükséges anyagi eszközöket előteremtsék. A kegyelem gyakorlásnál tekintetbe vehetné azt, hogy a felsoroltak csak egyetlen tárgyból kaptak következetesen elégtelent, továbbá azt, hogy országos gyógyszerészhiány uralkodik s végezetül azt a nem egészen mellékesnek minősíthető szempontot, hogy mindaddig, amig egyetemünkön a gyógyszerészhallgatók létszáma meg nem erősödik, nem kívánatos a hallgatókat könyörtelennek látszó szigorítással egyetemünkről elűzni. Amennyiben a buktatással példát kel statuálnunk s azt a szükségnek megfelelően gyakorolnunk is kell, a példa statuálása bekövetkezett, mert egyetemünkön nem csekély izgalommal tárgyalják a háromszoros bukások esetét. Sándor János és Kovács Jenő esetében végül figyelemre méltathatná a Kar azt is, hogy szegény gyerekek és az egyetemre való beiratkozásuk végett ismételten gyógyszertári szolgálatot vállaltak és vizsgálataik emiatt szokatlan időre széthúzódtak. Az előadottak értelmében javaslatot nem teszek, a döntést a Tekintetes Karra bizom. SZABÓ ZOLTÁN ny.rk.tanár nem javasolja a kegyelmet. A szabályza/ tot a Kormányzó Ur jóváhagyta e szerint be nem iratkozhatnak, mig a vizsga nincs meg. Háromszor buktak. GEBEI JÓZSEF ny.r.tanár szerint a szabályzat nem határozott. GYŐRFFY ISTVÁN ny.r.tanár a