Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár

1943. március 18. VII. rendesülés

zw részek számára 9 órában, ^továbbá egy tanárképző gyakorlatot 2 ór^U ban. Jövőre, amikor már két gyógy­szerész évfolyam lesz karunkon,éz a szám még jobban meg fog növeked­ni.-4./ Különösen nehézzé te­szi ezeknek a gyakorlatoknak a meg­tartását az a körülmény, hogy a hallgatóknak ellenőrzésére a leg­nagyobb gondot kell fordítani, sokkal nagyobbat, mint pl. Buda­pesten, hogy reális gyakorlati ered­ményeket kapjunk. 5./ Belhivja a Tek.Kar emlé­kezetét arra, hogy amikor a gyógy­szer észképzés egyetemünkön megin­dult, akkor ezzel kapcsolatban a kari határozatok jelentős száma újabb segéderők beállítását java­solták, amely segéderők közül azon­ban eddig karunkhoz egy sem érke­zett meg.- Lehetséges talán azt mondani, hogy az első esztendőben a kolozsvári egyetemi intézetek segédtanszemélyzettel talán bősé­gesebben voltak dotálta, mint nor­mális körülmények között más egye­temek intézetei, de hisz éppen az első években az intézetek megszer­vezése rőtt eaberfeütti munkát azok személyzetére. Azóta azokban, hogy a patikusképzés megindult a meglévő létszám osak éppen hogy elegendő ezen feladatok elvégzésé­i­re,-

Next

/
Oldalképek
Tartalom