Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
1942. december 1. II. rendkívüli ülése
A beérkezett válaszokat tisztelettel ide mellékelve kitűnik,hogy -több, különféle célra lehetne az épületet felhasználni.- Lehetne benne sebészeti tbc. osztályt, rákkutatót, fertőző elkülönítő osztályt, atomromboló intézetet, vagy más tudományos intézetet létesíteni. Bármily céllal építjük is fel, illetve" megfelelő szakigények figyelembevételével bármily tudományos célra rendezzük is be ezt az épületet»mindenképen az Egyetem bizonyos céljait fogjuk vele szolgálni. Épen azért nagy súlyt helyez Bizottságunk arra, hogy az amúgy is tudományos célra kontemplált épület .megmaradjon ennek az eredeti hivatásának szolgálatában. Tisztelettel kérem Magnificentiádat méltóztassék megengedni,hogy az épülethez való ragaszkodásunk egyéb okaira is rámutassak. Az egyik, hogy - ha kórház alakulna belőle, az épület bár nagyszabású célt szolgálna igy is, - figyelemmel azonban arra, hogy népbetegségekről van szó, esetleg a Belügyminisztérium hatáskörébe kerülne át, tehát elvesztenék. A másik, hogy katonai résztől L is több Ízben történt már érdeklődés. Ezfcton is kiesne kezünkből az épület. Mély tisztelettel kérem Magnificentiádat, méltóztassék a Tekin- ' tetes Egyetemi Tanács döntését kieszközölni, hogy az egyes Tudománykarok beadott véleményei alapján melyik felhasználási mód lenne a leg- '