Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár

1942. március 24. VII. rendes ülés

-9-212. miniszter úr kinevezte országos mé­hészeti főfelügyelővé a VII.f.o.-ba s igy nevezett megvált az egyetemtől. Legyen szabad ezt az alkalmat * •* felhasználnom arra, hogy nevezettnek az egyetemi kutatás és oktatás ügyé­ért kifejtett 12 éves munkásságára felhívjam a figyelmet. A munka önzet­len volt, mert osak az utolsó 3 évben kapott fizetést, előbb mint tisztelet­beli tanársegéd és adjunktus működött. Tudom, sokszor évekig csak egyszer evett napjában, de szakkönyvtárát uni­kumokkal is gyarapította. Szaktudomá­nya terén európai hírnévre tett szert, az intézeti munkában pedig mindig pél­dásan kivette részét. Közben két ki­nevezést is visszautasított csak azért, hogy egyetemi munkásságát folytathassa és magát tovább képezhesse, Mostani kinevezését jól megérdemelte. Mint­hogy az önzetlen tudományos munkásság­ért általában nálunk nem jár elismerés, ami az én véleményem szerint helytelen, arra kérem a Tekintetes Kart, fejezze ki részére jegyzőkönyvi köszönetét azért az önzetlen kutató és tanitó munkáért, melyet a debreceni és kolozs­vári egyetemen végzett. Dr.Örösi Pál Zoltán távozásával az intézetemnél rendszeresített ad­junktusi állás felszabadul, mert saj­nos nem találtam olyan embert, aki annak betöltésére alkalmas és megfe­lelő lenne. Az adjunktusi állást a T.Kar rendel­kezésére bocsátom, de kérem kegyesked­jék’ majd egyszer, ha arra alkalmas emberem lesz, ezt az állást intézetem­nek visszaadni" A Kar Dr.Hankó Béla professzor ur előterjesztését egyhangúlag elfogadja és Örösi Pál Zoltánnak önfeláldozó és eredményes munkásságáért jegyzőkönyvi köszönetét fejezi ki. * »i •

Next

/
Oldalképek
Tartalom