Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár

1942. március 5. Kari ülésteremben tartott értekezlet

.^<o 2 Hogy mennyi jut aránylagosan, azt összegszerűen nem tudja még megmondani, mert az orvoskari igényeket még nem ismeri. Az igyekezet az lesz, hogy minden tan­szék az eredeti alapfelszerelés globális .összegéhez /vagyis ahhoz, hogy mit kapott és mit kért/ viszonyít­va, lehetőleg igazságosan kapjon. Arra azonban nem le­het számítani, hogy 1942.-ben mindenki megkapja teljes igényei kielégítését a teljes felszerelés 3-4 évre el­osztva lesz megvalósítható. Az 1942. évben a második részlet jön sorra. Az I94I. évben'a nagy intézetek IOtíOOOO pengőt kaptak a kisebbek 5-5000 P-t. A kiutalt összeget az Állatrend­szertan kis mértékben, az Általános Állattan nagyon, a2 Élettan horribilisen, a Fizikái Chemia, az Általános növénytan és az Ásvány-Kőzettan mérsékelten túllépte,az Elméleti Fizika mi lamit megtakarított, az Embertan kö­rülbelül elköltötte, a Fajbiologia és Örökléstan mérsé­kelten túllépte a »Földrajz és a Csillagvizsgáló alatta aradt, mert itt minimális uj beszerzés volt, illetve a illagvizsgáló eszközei nem jöttek meg, a Földtan nem te túl, a Geometria és a Matematika kissé alatta ma­­, a Kísérleti Fizika és a Növényrendszertan és a ■es vegytan mérsékelten túllépték, A szervetlen n horribilis módon túllépte, s igy a 130.000 Pengő rétből 199x000 -P. adtak ki, vagyis 69.OOO P a tul­kiankó Béla ny.r.tanár kéri a miniszteri biztos Amivel az első évben csak 5000 P-t kapott, most n, mert intézetének semmije se volt, s félő, .iem lehet már semmit sem beszerezni. Mihály ny.rk.tanár reámutat arra, hogy az nélküli intézete-k felszerelése sokkal sür­! ogy épp ezért részükre nagyobb hitelkeret íztitán jöjjenek azok az intézetek,melyek­­alapfelszerelése, majd azok, akiknek aradt, vagy felszerelést hoztak ma-Államtitkár űr ezeknetja szempontoknák^ figyelembe vételét kilátásba helyezi í r.tanár iggfint egyes intézetek \ sokba kerülhet, másoké semmi­ig szerepeljen a szétosztás— \*iutat a fizikai folyóiratok bevételét. Államtitkár űr szerint abszolút igaz­ság -nincsen, -de -meg próbál- ja e szempon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom