Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár

1942. február 26. VI. rendes ülése

20k leménje szerint talán a debreceni egyetem példája alapján kívánatos Dr»Dávid Lajos ny.r.tanár vé­lenne a tandijmentességet kérő Űrlap -átalakítása. .f Br.Halán Mihály ny.rk.tanár szerint teljesen megfelelő az, hogy ha a belügyminiszteriuo által az egyetemi hallgatók részére megálla­pított mintájú szegénységi bizonyít­ványt követelünk a kérvények mellé, tekintettek arra, hogy ebben minden lehetséges vagyoni és jövedelmi adat úgy a hallgató mint szüleit illető­műkhöz mellékelendő bizonyítvány ki­kérésekor ilyen bizonyítvány kiállí­tását szorgalmazni. Dékán javaslatára az ügyben a többi karokkal s a Tanácshot vala­mint a Minisztériumhoz teendő felter­jesztés előkészítésére rajta kivül Dr.Hankó Béla és Dr. Több tárgy nem lévén elnöklő dékán az ülést bezárja. leg bentfoglaltatik. Célszerű lenne, hogy egy ilyen bizonyítvány mintát már a jelen félév folyamán a tanács hirdető táblán köröztetné s Így azu­tán a hallgatóknak módjukban lenne a jövő félévi tandijraentességi kérel-Maian Mihály professzorokat küldi ki. e.i. dékán. jegyző v

Next

/
Oldalképek
Tartalom