Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1910-1911, Kolozsvár
1910. október 17. II. rendkívüliülése
tott össze; más részt pedig mert a karnak több tagja nincs jelen:halasztási inditván&t tesz. Dr Richter Aladár ny.r.tanár Klug tanár halasztási indítványára fölvilágositásként megjegyzi,hogy karSk a közel múlt időben is egy kari tagnak szabadságolási,tehát tisztán magánügyében kétszer is tartott rendkívüli ülést,egyikét a nagy szünet elején. Egyébképpen indítványozó azért C-* 4 ^ kérte sürgősen a rendkívüli/össze hívását,hogy Ő v^lsége Nevét viselő tud. * egyetemünk legyen az első,a mely lerojja a tisztelet adóamaz apotheosisa alkalmával,melynénképét és in- j ditó okait a szóban forgó indítvány kifejti. Dr Tangl Károly ny.r.tanát a halasztás mellett van,de-Richter tanár indítványa megokolásának előterjesztését javasolja. Klug tanár azon az okon,hogy az indokolás a tárgyaló ülésén amúgy is sorra kerül,annak mostani előterjesztését fölöslegesnek tartja. Többek hozzá szólása után elnöklő dékán a halasztási indítványra és az indokolás előterjesztésére a kar szavazatát kéri ki. i i : A kar többsége a halasztás mellett, az indokolás előterjesztését hatáw-^ rozza.