Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1957-1958, Szeged
1957. 09. 12. 1. rendes kari ülés
A tudományös diákegyesület működését is újra meg kell indítani. • A kár tudományos munkájához szükségesnek látszik a tudományos "bizottság- irányítása mellett a tanszéki munkaközösségek létrehozása és olyan munkaértekezletek megteremtése, amelyeken valóban a szó igazi értelmében vett problémákat vitathatunk meg. A jobb tudományos munka előfeltételeit kívánja biztosítani a kari könyvtár kialakítása, melynek felsőfokú irányítására Szabó József professzort kérte fel s akit kér is, hogy hozzászólásában erről tájékoztassa a kart. Akari Acta most mér sürgős, ^további megjelentetése az álla mi vezetés és a tudományos bizottság fő feladatát jelenti. Szeretnénk hinni, hogy a kormányzat egyre inkább megnyilvánuló bizalma révén - az uj egyetemi törvényen keresztül is - meg fog növekedni a jövőben az egyetemnek, mint olyannak önállósága, hatásköre, még a gazdasági ügyek irányításában is. Szükségesnek tartjuk a magunk részéről a gazdasági vezetés bizonyos fokú decentralizálását a karokra, mint az a múltban véleményünk szerint kitünően be is vált. Kéri egyben a jelenlévő gazdasági rektorhelyettes elvtársat, szíveskedjék majd tájékoztatást nyújtani az 195*7. évi kari hitelek felhasználásáról. Végezetül ismételten^aláhúzza, hogy az uj helyzetben az^ egyszemélyes felelős vezetés érvényesites mellett fokozni kívánja, a vezetés demokratizmusát, Törekedni akar arra, hogy a kari tanácsülés elégnem kerülő kérdéseket is az oktatók minél szélesebb körével tárgyalja meg. Végül arra kéri a kar igen tisztelt tagjait, hogy a folyó hó lő-án, hétfőn megtartandó egyetemi tanévnyitó ünnepségen a körözvényben meghirdetett időpontban megjelenni szíveskedjenek. ^Kovács Ferenc,a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője és Bolya Lajos tanszékvezető megérkezik a kari ülésre. Mucsi József az idegen nyelvoktatással kapcsolatban a következő előterjesztést teszi: A Művelődésügyi Miniszternek a felsőoktatási intézményekben folyó idegen nyelvoktatással kapcsolatos legújabb /70/1957. M.K. 13. JUH,/ rendelete Karunkon is uj helyzetet teremt. E rendelet leglényegesebb pontjában az orosz nyelvtanulást újólag kötelezővé teszi s a tanulmányi időt 4 félévben rögzíti, mely tanulmányi idő végén Írásbeli és szóbeli vizsgát ir elő és a Kar hatáskörében hagyj a annak az eldöntését, hogy egy másik idegen nyelvet kötelezővé óhajt-e tenni a következő 4 féléven át,^úgyszintén azt is, hogy kötelezően irja-e elő az órák látogatását . Ezen kívül, az 1957-58-as tanévre kiterjedő hatállyal előírja, hogy a II. éves hallgatók az V., a III. évesek a VI., a IV. évesek a VIII. félév vegéig teszik le az orosz nvelvi vizsgát. A fentiekkel kapcsolatosan azt.a javaslatot terjesztem a Kari Tanács elé, hogy elvileg már a^jelen tanévben mondja ki a második idegen nyelv kötelező tanulását a III.-IV. évesek részére, de egyben e rendelkezés végrehajtását halassza a következő tanévre, mert az említett miniszteri rendelet értelmében ezen évfolyamok hallgatói félben maradt orosz tanulmányaikat folytat-