Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1957-1958, Szeged

1958. 07. 11. 7. rendes kari ülés

- 3 -Tudományos munkássága elmélyült, önálló gondolkodású, nagy rendszerező készségű tudóst állít elénk, aki a kérdések megkö­zelítésénél szilárdan a marxizmus-leninizmus talaján áll, aki- . tói idegen a formális gondolkodásmód. Tudományos érdemeinek el­ismerését is látni véli a Bizottság abban, hogy pályázó tagja a MTA. Jogtudományi Főbizottságának, valamint a Kodifikációs Bizottságnak is. A Bizottság tájékozódott a pályázó további tudományo terveiról. Megállapított, hogy igen előrehaladott állapotban van két monogra­fikus munkája, amelyek közül az egyiket előreláthatóan még az év folyamán benyújtja kandidátusi disszertációként. Tájékozó­dott továbbá a Bizottság a pályázó oktató munkájáról is. Meg­állapította, hogy immár 7 éve látja el kifogástalanul a rábízott oktatási feladatokat. Oktatói tevékenységét választott tudomány­ágának széleskörű és egyben elmélyült ismerete, kitünően hasz­nosított - gyakorlatban szerzett - tapasztaltsága, rendkívül erős hivatástudata és pedagógiai készsége emeli jóval az átla­gos szint fölé. A hallgatók respektálják, kedvelik, becsülik. Az egyetemi Írásos tananyag elkészítésében is igen hasznosan működött közre. Első munkahelyéről nyert tájékoztatás és közvetlen tapasztalatok alapján a Bizottság meggyőződött arról is, hogy a pályázó mind magánéletében, mind a munkatársaihoz, illetve a hallgatókhoz való viszonyában kifogástalan magatartást tanúsít. Emberi tu­lajdonságait illetően komolyságát, megfontoltságát és mély em­­berszeretét külön ki kell emelnünk. A szocializmus ügyéhez hü, mindig lelkes épitőkészségről tett tanúságot, hűsége töretlen volt az ellenforradalmi események alatt is. Mindezeket egybevetve a Bizottság megállapítja, hogy Fonyó Antal egyetemi adjunktust általános emberi magatartása, oktatói kész­sége, tudományos felkészültsége kiválóan alkalmassá teszik Ka­runk büntetőjogi tanszékének vezetésére és az ott kiirt docensi állás betöltésére. Ezért a Bizottság helyesnek tartja, hogy a T. Kari Tanács határozatában javasolna nevezettnek a büntetőjogi tanszékre docenssé való kinevezését. Pákán megállapítja, hogy a kar tagjai egyhangúlag elfogadják a bizottság előterjesztését, majd megköszöni Kovács elvtars je­lentését. 30. 2. napirendi pont. Javaslattétel az 1958/59« tanévre a Magyar Népköztársasági Ösz­töndíjra. Bérezi Imre bejelenti, hogy 3 hallgató nyújtott be kérelmet, Tóth Pál és Ujj Magdolna III, éves és Hofszang József II. éves hallgatók, majd ismerteti nevezettek tanulmányi eredményét és jellemzését. Pákán véleménye szerint amennyiben van rá lehetőség, a II. év.

Next

/
Oldalképek
Tartalom