Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1955-1956, Szeged
1956. 02. 09. 3. rendes kari tanácsülés
honvédelmi oktatással kapcsolatos tapasztalatok az 1955/56«tanév I.félévében. Ic Állam- és Jogtudományi Karunkon a katonai tanszék a tartalékos tisztképzéssel kapcsolatos igen fontos oktatói és nevelői munkát végez. A katonai tudományok nagy része olyan alapokat feltételez, amelyeket a hallgatóknak részben a középiskolai tanulmányaik során kellett megszerezniük, részben azok továbbfejlesztésének lehetőségei az egyes egyetemi stúdiumokban adottak..Az állam- és jogtudományi tanulmányok során a hallgatók csekély olyah anyaggal találkoznak, amelyet’ a katonai tudományok elsajátítás:-, terén hasznosíthatnak, Éppen ezért a joghallgatók számára több nehézséggel is jár a katonai tudományok nagy részének jó elsajátítását mint a más /pl bölcsész? természettudományi/' tudománykarok hallgatóinak vonatkozásában -Ez a ténv azt a kötelességet rója hallgatóinkra, hogy behatóbban,s• • ■ ■ :;ifoglalkozzanak, az oktatásra kerülő katonai tudományokkal, mert csak igy tudnak lépést tartani egyetemünk máskarbeli hallgatóinak eredményeivel s majd min- jól képzett tartalékos tisztek megfelelni legszentebb állampolgári, tehát hazafiul kötelességünk. a haza védelme szolgálatának. Mind a jog, mind a katonai tudomány egyaránt fegyver a kezünkben, mert amig a jog fegyverével ' a szocializmus építését szolgáljuk s vé jük a belső ellenséggel szemben a már elért eredményeinkét, addig a katonai tudományok elsajátítása szocialista hazánk, társadalmunk, emberi és vagyoni értékeink, békénk megvédésére ad kezünkbe hatékony fegyvert elsősorban a külső ellenséggel szemben^ A katonai tudományok jó elsajátítása tehát karunk hallgatóira nézve is nemcsak a legszentebb kötelesség teljesítéséhez tartozik, hanem egyben becsületbeli ügyük is, A jó eredmények elérésének elsőrendű feltételét a katonai tanszék színvonalas munkája biztosítja, amellyel hallgatóink lelkesedésének és kitartó szorgalmának kell párosulnia. Meg kell vizsgálnunk tehát azt, hogy a katonai tanszók oktatói mennyiben feleltek meg oktató-nevelői feladatuknak, mily mértékben tudták a katonai tudományok elsajátításának tudományát hallgatóinkban tudatosítani,s lelkesedésüket kiváltani, majd fokozni, Ennek a kérdésnek vizsgálata kapcsán fel kell vetni azt a kérdést is, mennyiben segítették n katonai tanszék munkáját karunk szaktanszékei, továbbá a kari fárt és DISZ alapszer.vek, Végül meg kell vizsgálni hallgatóink munkáját a h rm'deimi oktatás tekintetében, II* Karunk részéről több tanszékvezető tett látogatást az egyes honvédelmi előadásokon, ezek módszerbeli kérdésekre vonatkozó észrevételeiket az előadókkal nyomban közölték is, Kern mulasztottuk el azonban-előadásaink során, ahol a kérdés az arőszakoltság látszata nélkül az anyagba beszőhető volt - 'a katonai tudományok beható tanulmányozásának fontosságára s ezzel kapcsolatban a-hazafiul kötelességek teljesítésére hallgatóink figyelmét is felhívni Karunk Módszertani Bizottsága is az ősz folyamán kibővített oktatói értekezleten vitatta meg a katonai, tanszék oktatónevelő munkájával kapcsolatos kérdéseket s ez a széleskörben lezajlott vita számos tekinte fcber; hasznos segítséget nyújtott mind a katonai tanszéknek, mind szaktanszékeinknek útmutatást nyújtva a további munkánk eredményesebbé tétele érdekében. Elősdmányunk célja, hogy rámutasson a problémákra és a vita alapjául szolgáljon, A katonai tanszék részéről az előadásokat és gyakorlatok Eng,Bérezi Imre.- *4o pld.- Stencillap száma: 3624c-