Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged

1954. 10. 21. 2. rendes kari ülés

zetükkel magyarázzák viszont azt is, hogy az idei szinházi bérletakció a tavaliyhoz mérten hanyatló irányzatot mutat. Dicséretesek azonban a DISz-nek a jogi kari kulturális élet fellendítésére irányuló hanglemez­­rendezvényei. A sport terén hallgatóink növekvő érdeklődéssel kapcsolódnak be a Hala­dás sportegyesülét keretében folyó testedzésbe. Viszonylag legjobb a helyzet az egészségügy terén. Hallgatóink között fertőző beteg nincs, eltekintve a szeszélyes időjárás miatt fellépő enyhébb influenzától, megbetegedés elvétve fordul elő. Javaslat: A téli ruhasegélyezési akcióhoz már most meg kell tenni a rászorultság helyes felmérésére vonatkozó előkészületeket, s a DISz fokozottabban tudatosítsa az ösztöndijak helyesebb felhasználását a célszerűbb kezés biztosítása érdekében. II. A diákotthonok helyzete. A Kar 245 hallgatójából ezidőszerint 2o3 vidéki s ezek közül 92 férfi és 35 nő lakik diákotthonban. A városban albérleti szobában 54 hallgatónk lakik, 22-en pedig naponta vonaton utaznak be. Helybeli hallgatóink száma 42. Az Állam- és Jogtudományi Kar férfihallgatói az 1954-55. tanév kezde­tén uj diákotthont kaptak, A Bolyai János diákotthonban ugyanis most kizárólag jogászokat helyeztek el. A hallgatók zöme igen szivesen ma­radt volna a Juhász Gyula diákotthonban, ahol a központi fűtés és a fürdési lehetőség lényegesen kényelmesebb viszonyokat biztosított szá­mukra. A Bolyai János diákotthonnak magas menye'zetü, tágasabb szobáit kissé ridegnek találják, s félnek, hogy a hideg idő beálltával fűtésűk is nehezen lesz megoldható. A folyosók is huzatosak. Csupán egy tanuló­szoba áll rendelkezésre; nincs társalgó, van viszont ping-pong terem. A nő hallgatók az^Irinyi női diákotthonban kaptak elhelyezést. Elhelye­zésük kielégíthetőnek mondható, bár a nagyobb szobák még mindig tömeg­­szállás jellegűek. Két szobában ugyanis lo-lo nő hallgató lakik. Megie­­’elő szellőztetés azonban a közegészségügyi kívánalmakat biztosíthatja. T Bólyai János diákotthon legfőbb hiányossága közegészségügyi szempont­­• 1 is kifogásolható: a mosdo-helyiségek levegője kellemetlenül bűzös a szennyvizlevezető csatorna nem megfelelő elzárása következtében. A terv- és pénzügyi osztály tervbe vette ennek a hiányosságnak megszün­tetését, ez azonban igen sürgős szükséglet, s ezért szorgalmazni kell i legrövidebb időn belüli megoldását. Szükség volna továbbá az államvizsgára készülő IV. éves hallgatók ré­szére megfelelő tanulószobára, mert a jelenlegi viszonyok között az ál­­unvizsgakra való nyugodt felkészülés lehetőségei nem biztosítottak, héttel ezelőtt a diákotthon két lakószobáját a testnevelési tan­­nek engedte át .az egyetem, holott arra a két szobára az Állam- és dományi Karnak nagyobb szüksége lett volna. Meg kell mondani, még T nem^eléggé kap megbessülést jogos és méltányos igényeinek kiele­­tekinteteben az Állam- és Jogtudományi Kar. Miért kellett a 'lesi tanszékeképpen az Állam- és Jogtudományi Kar terhére he­tei kielégíteni, s alig három hét múlva megbolygatni azt az ál­-3-

Next

/
Oldalképek
Tartalom