Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1952. 06. 04. 7. rendes kari ülés

és a perjogból beérkezett 1 munkának pólyadíj adassák ki, éspedig azzal a megkülönböz etéssel, bogy az állam- és jogelméleti pálya­­mii' szerzőjének,- "Az 1840-es évek gazdasági eszméi és azok hatása Kossuth vámpolitikai nézeteire" című politikai gazdaságtan pálya­munka szerzőjének, valamint a polgári eljárási jogi pályamunka szerzőjének fejenként 4oo-4oo ft.-os pályád!j, "Az 1936-as Darányi Programm mint a magyar irányított kapitalizmus kísérlete" cimü po­litikai gazdaságtani pályamű szerzőjének pedig 600 Pt-ra felemelt Összegű pályád!j adassák ki.- Javasolja továbbá, hogy/ a nemzet­közi jogi, államigazgatási jogi, magyar jogtörténeti és alkotmány­jogi pályaművek szerzői fejenként 200-200 Pt. szorgalmi díjjal, az államigazgatási jogi pályázói szerzője pedig 300 Pt.-ra felemelt összegünszorgalmi díjjal.- Javasolja végül, hogy a kar f.évi novem­ber 3o-án lejáró határidővel újabb pályázatokat tűzzön ki és hogy ezenkívül a f.tanévben bemutatott legjobb szakköri dolgozatok is jutalmazásban részesüljenek. Schneller Károly, M rtonyi János, Kovács István, Horváth Sóbert, Móra Mihály, Megy László felszólalása után a kar egyhangúlag tudomásul veszi a dékán jelentését és a beérkezett pályamunkák te­kintetében tett javaslatait.ügyben a kar akként határoz, hogy f.év november 3o-i le­járati idővel uj pályadijakat tűz ki és ju­talomban részesíti a folyó tanévben bemuta­tott legjobb szakköri dolgozatokat is. Elnök ezután felbontja a jeligés leveleket és megállapítja,hogy a "Az 1938-as Darányi programi mint a magyar irányított kapitaliz­mus kisérlete" oimü politikai gazdaságtan! pályamű szerzője Pong­­rácz Aladár egyetemi tanársegéd*-0Az 1840-es évek gazdasági esz­méi és azok hatása Kossuth vámpolitikai nézeteire*" cimü politikai gazdaságtani pályamű szerzője Töröcsik Gábor egyetemi demonstrátor, az állam- és jogelméleti pályamű szerzője Csohány László egyetemi gyakornok, a polgári eljárási jogi pályamű szerzője Bárdos! István egyetemi gyakornok,- az államigazgatási jogi munka “áaerzője Szűcs István IV.éves joghallgató, a nemzetközi jogi munka szerzője Nagy Attila egyetemi gyakornok, a magyar jogtörténeti muika szerzője Kies Ernő II.éves joghallgató, dz alkotmány jogi munka szerzője Stammer József I.éves joghallgató* 63« \ tárgysorozat 3. pontja: az állam- és jogtudcaaán i karok fel­adatai az Ötéves terv keretében. Slőad.:Schneller Károly. Minthogy az előndmány közkézen forog, a kar azt felolvasottnak tekinti s egyik példájának a mai ülés jegyzőkönyvéhez csatolását rendeli. Az előadáshoz hozzá szóltak: Horváth Róbert, Martonyi János, c Móra Mihály, Búza László, akik az előadást értékelték és méltatták. A tárgysorozat 4.pontja* A tudóakáderek képzés« a jog- és állam­tud cmán yok ban • Előadó* Móra Mihály* Minthogy az előadmány közkézen forog, a kar azé felolvasottnak tekinti és egyik példányának a mai ülés jegyzőkönyvéhez csatolását rendeli. Az előadáshoz hozzászóltak*Sehultheisz Emil, Bónis György,Horváth Róbert, Kovács István, rerbiró József, Móra Mihályt Pólai Elemér és Búza László, akik az előadást alapos és értékes munkának minősítet­ték. Bónis György felvetette azt az Ötletet, hogy a kari pályád!jak nyertesei népszerüsitendők volnának, mert ez is hozzájáruliit a tu­­dos-utanpótlas megkönnyítéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom