Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged

1949. 03. 30. 17. rendkívüli kari ülés

Ennek alapján ugyanezen tanév IX* félevére rendes, hallgatóul való felvételét -kérte• A vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter ur 1949* évi február hó 21-én 213.104/1949.VI.1.szám alatt a Karhoz intézett le­iratában odanyilatkozott, hogy folyamodó- felvéte - lét csak abban az esetben hagyja jóvá, ha,előzőleg rendkívüli hallgatóként hallgatott féléve beszámit­­tatik* Ennélfogva a Karnak állást kell foglalnia erre vonatkozólag* • A Kar folyamodó rendes hallgatóként > való felvételő iránti kötését pár­tolólag terjeszti fel a vallás- és ■ v közoktatásügyi miniszter úrhoz és egyúttal javasolja, hogy a folyamo­dé I. félevében hallgatott rendkí­vüli féléve rendes tanulmányi ide­jébe beszámíttassák. 115. 635/1948-49*jk.Szám* Az elnök felkérésére Dr* Jóra Mihály egyetemi ny.r.tanár előterjeszti a ta­­• nulmányi bizottság javaslatát Szüoa István joghall­gató rendkívüli félévének beszámítása iránti kére- » se tárgyában* Szűcs István joghallgató, szegedi lakos, az 1943—4tanév I*felében Karunknak rendkívüli hall­gatója volt. Az 1948* évi december hó 21-én meg­szerezte a gimnáziumi érettségi bizonyítványt* ln­nék alapján ugyanezen tanév II. félévére rendes hallgatóul való felvételét kérte. A vallás-.és közoktatásügyi miniszter ur az 1949. évi február hó 21-én 2X3*104/1949*VI.1* szám alatt Karunkhoz intésétt leiratában odanyilatkozott, hogy folyamo­dó felvégedét csak abban az esetben hagyja jóvá, ha előzőleg rendki vilii hallgatóként lehallgatott féléve beszámíttátik. Ennélfogva a Kornak állást kell foglalnia erre vonatkozólag. A Kar folyamodó rendes hallgatóként való felvétele iránti kérését pár­tolóiam terjeszti fel a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz és egyúttal javasolja, hogy a folyamo­dónak a folyó tanév I. félévében hallgatott rendkívüli féléve rendes tanulmányi idejébe beszámíttassák. 116* 640/1948-49. jk.szdm. Az elnök felkérésére Dr* Mpra Jihájy egyetemi ny.r. tanár előterjeszti a ta­nulmányi bizottsági javaslatát Huber János egyetemi hallgatónak a jogi karra való felvétele és matemati­kai kari félévének jogi tanulmányaiba való beszámí­tása iránti kérése tárgyában. Huber János volt természettudományi kari háll­fató a folyó félévre Karunkra kíván átiratkozni. rra kér tehát engedélyt, hogy egyfelől a folyó félévre Karunkra rendes hallgatóul beiratkozhas­­aék, másfelől előző természettudományi kari féléve

Next

/
Oldalképek
Tartalom