Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged
1948. 11. 17. 3. rendes kari ülés
Ádám KstÉmimé jogszigorló a második jogtudor mányi szigorlatra bocsátását kéri éspedig va^y a politika c. tárgy elengedésével, vagy pedig ha ez nem volna elengedhető, a szigorlatnak kettéosztásával* Folyamodó azon állítására, hogy a pécsi tudományegyetemen jugoszláv jogvégzettségére való tekintettel a politikából nem kellene szigorlatra állnia, távbeszélőn érintkezésbe léptünk a pécsi tudományegyetem jogi karával és onnan tényleg azt a felvilágositást nyertük, hogy a belgrádi egyetemen szerzett jogvégzettség alapján a politikából felmentést adnak a felelet alól. Most tehát a Karnak döntenie kell afelett, ragaszkodjék-e továbbra is a. politikából való kikérdezéshez, vagy pedig mentse-e fel ez alól. A Kar folyamodé kérésére megengedi, hogy a második tárgyú /vegyes/ jogtudományi szigorlatot tetszése szerinti megosztással két részlet- . ben tegye le. ' 58. 252/1948-49.jk. Az elnök a következő előter - jesztésl teszi: Hompola Ákos joghallgató lehallgatott a volt kolozsvári magyar egyetemen hét rendes szabályos félévet és letette a három alapvizsgát. A Ferenc József Tudományegyetemnek Kolozsvárra történt viszszahelvesését megelőzőleg két féléven át hallgatója volt a kolozsvári I. Ferdinánd román egyetem jog- és államtudományi karának. Összes félévei és letett alapvizsgái alapján a kolozsvári magyar egyetem jogi kara végzést adott ki számára, amely szerint végbizonyítványa az 1943-44. tanév második szemesztere végéről kiadható, ha a román egyetemen hallgatott féleveit megelőzőleg hitelt érdemlően igazolja és esen az alapon 1944. évi junius hó 23- án bocsátotta a kar az első tárgyú első államtudományi szigorlatra és azt sikerrel le is tette. Moot bemutatja a kolozsvári magyar előadási nyelvű Bolyai egyetem jog- és közgazdaságtudományi karának bizonyítványát, amely által bizonyítva van, hogy Hompola Ákos a kolozsvári román egyetemen két félévet tényleg lehallgatott, úgyhogy most kiadható volna részére a végbizonyítvány. Minthogy azonban a szegedi egyetem jogi karának ténylegesen beiratkozott hallgatója nem volt, részére a szokásos végbizcnyitvány nem adható ki. csak egy azt pótló bizonyítvány. Javaslatom tehát az, hogy nevezett részére a Kar a következő szövegű bizonyítvány kiadását engedélyezze. "Végbizonyítványt helyettesitő tanúsítvány. A Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara ezennel bizonyltja, hogy Hompola Ákos ur, aki 1921. évi junius hó 24-én Ant községben, Biharja© - gyében született és a belényesi "Samuil Vulcan"román líceumban szerzett 396/1939.szám alatt érett - ségi bizonyítványt, a kolozsvári I. Ferdinánd ro - mán egyetemnek, majd pedig a kolozsvári volt Ferenc József Tudományegyetemnek Összesen 9 féléven át 6.