Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged

1947. 09. 24. 1. rendes kari ülés

k an tette volna le s végül as alap- * . vizává sikeres letétele után a II« évfolyamra történő beiratkozását en­gedélyezze# A Kar a javaslatot egyhangúlag elfogadja. 44. 81/1947-48.jk.Elnök a következő előterjesztést teszi: Tichy István joghallgató, aki tanulmányait a régi tanulmányi rend 'szerint folytatja, kéri, hogy -Isi Alapvizsgáját az októberi pótalap­­vizsgái határidőben tehesse le azzal a hatállyal, mintha alapvizsgáját a szabályszerű féléveleji határidő­ben tstte volna le. Folyásodé a volt Ferenc Józscf­'■ yíu dór; dny egy etem jog- és államtudományi" K r. r ár. az 1943-44.t an évb on k á t fél •' - vet hallgatott, Karunkra az 194-6-47. tanév II. "‘elére iratkozott be.Sz U~ tébái féléve az első alapvizsga ké~ i’secielcea letétele miatt szabálytalan | félévnek szérűi U Az eled alapvizsgá­ra 1947. július 1-án jelentkezett, azonban a vizsgán nem jelent mag*el­maradását a bizottság előtt orvosi bizonyítvánnyal igazolta. A most oe­­ado"t kérvényéhez újabb orvosi bizo­nyítványt odatolt, mely ezer int 1947* szeptember 1. óta 90k*izlileti gyulla­dással fekvő beteg és felgyógyulásé 4-6 hetet vesz igényte.Előadja,hogy betegsége miatt nem jel antkezhetett ■ szeptemberi határidőben alapvizsgára. A fentiek: alapján javasol ja, hogy Karunk folyamodó kérését teljesitcé. Ü AJäX* ii ^ iV ijil 'i.Xa t/ ‘’i ip/1-' -viD^liX^Ä i . # «X L Ö^'üú j t'i.« 35. _.___—..

Next

/
Oldalképek
Tartalom