Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged

1946. 11. 20. 3. rendes ülés

helyett, do legalább Is azok mellett itt Bzivesen láttunk volna több számot* Igaz, hogy a kataszteri nyilvántartás - kivált Erdélyben - elszomorító állapotban van és Így az újabb mivelési ágbeli megoszlás - adatokat nem produkálhat­ta, de annak már non állott volna semmi az útjában, hogy leg­alább az amúgy is nagyon elavult 1911-eß állatlétszán adato­kat községenként és kistájankirit ki ne mutassa. Kapcsolatban a talaj művelési ágbeli tagozódásával, talán a felszinnagas­­sági viszonyokkal é*s minden esetre a községek nemzetiségi jellege szerint kombinálva* Lóhiányról beszel és a bivalyok számát sokalja, c.j sehol nem bizonyát szánokkal, holott a tájhatás egyik megnyilvánulás-formája éppen az állalétszán pontos közlése utj én ellenőrizhető. A félreeső fekvést és á közlekedési nehézségeket szemléltető részben jó példaként hozza fel Szék község esetét, szinte elrettentő példájaként annak, hogy a legizmosabb magyar erőpontot miképpen hanyagolj ta el a magyar kormányzat és közigazgatás, A gazdasági lehe­tőségek, a várható beavatkozás sok mindenre gondoló felsoro­lása fejezi be ezt a statisztikailag legkovésbbé sikerült fe­jezetet, ^ A műveltségi állapotok sivárságát a papiros- és ár­nyékcivilizációt, illetve kultúrát rajzolja meg néhány találó példával a következő fejezet* A viszonylag kevés igazán zök­kenőmentes időszak a háborított múlt során kellően ki nem a­­lnkuló hagyományok hiánya, a különben sem nagyon vitálitásos népművészeti és kulturális jellegzetességek elkeveredése, a népfaji vegyülés által okozott nyelvi romlások, a nem megfe­lelő és a tájra erőltetett, de nem abból kinövő iskolatípu­sok és általában az egész közoktatásügy merevsége,,az indi­vidualizál ás hiánya; egyenként és összhatásukban azok a té­nyezők, amelyeknek gondos konstatálása az cberszenü tájvizs­­gáló buzgalmát dicséri. Egészen igaza van szerzőnek abban* hogy az Írni és olvasni tudók arányazárnának 24,3#-ról 60,8#­­ra való felemelkedése /50 év alatt/ önmagában nem jelent so­kat, Sanos, a községi adatfeldolgozás mai rendszere nem en­gedi meg az általános műveltségi színvonal megállapításának azon módját, amely sokkal tisztábban tárná fel a közművelt­ség állapotát azon átértékelés segítségével, amellyel e so­rok Írója törvényhatósági viszonylatban dolgozott,Feltehető, hogy szerző, aki a. legfáradtsdgosabb feladatok előtt sem ha­nyatlik el, aki többi cikkében, de a. csatoltak közül mindenek' 23,

Next

/
Oldalképek
Tartalom