Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1945. 12. 03. 2. rendes kari ülés

mányok ^erince s mint ilyen, legfon­tosabbika , 2/ alapvizsgatárgy, 3/ Kolozsvárott a kar két magán­jogi tanszékkel rendelkezett s igy legalább az egyik meghagyott tanszék haladéktalanul betöltendő már esek azért is, mert 4/ a kolozsvári kar státusában s egyben a fenti számú leirat szerint a kar megalakításának feladatával fel­sorolt tan.'ro’ között szerepel dr. SZÉKELY ISTVÁK , aki Kolozsv-rótt a II. számú magánjogi tanszék tanára volt és végül 5/ a fenti leirat szerint "a megbízott tanárok mindegyike elvileg azt a tanszéket látja el, amelyet Ko­lozsvárott látott el." Dr. SZÉKELY ISTVJLRA nézve fen­tiek alapján megnyilt az a lehetőség, hogy sai't korábbi tanszékét elfog­lalhassa. A kar folyó hó 4-én .tartott ülésén dr. SZÉKELY ISTVÁNT a magánjo a tanszékre egyhangúlag meghivta s ő a mellékelt nyilatkozat szerint a mer­­hivást el is fogadta. Ez alapon mély tisztelettel arra. kérem Kiniszter TJ- rat, ho°y dr. SZLKEIY ISTVbK kino^ez­­tetése iránt a miniszterelnökhöz sür­gős előterjesztést tenni méltóztassék. Egyébként legyen szabad ismételtén felhívnom Miniszter 'Ur figyelmét ar­ra, hogy dr. SZÉKIIY ISTV' aki 1914- től 1940-ig az egri érseki jogakadémi­án, 1940-44* között a kolozsvári Fe­renc Y'zsef Tudományegyetemen a magyar ma jog tanára volt,az említett 38.244/19;í-5*v* sz. leirat értelmében -Szászy Istvánnak a karból történő kiválása folytán- m-'r igy is úgy vol­na tekinthető, mint a magánjog tanszé­,34*

Next

/
Oldalképek
Tartalom