Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1946. 03. 13. 3. rendes kari ülés
Atft birálja behatóan és megdicséri Móra szép elemzőmódszerét. Móra Mihály egyházjogtudományi működésének méltatása alapján erős meggyőződéssel hangoztatjuk azt a határozott véleményünket, hogy Móra Mihály a magyar egyházjogi tudománynak egészen kiemelkedő egyénisége és ezért teljesen indokolt az ő meghivása -pályázat mellőzésévela Karunkon üresedésben levő egyházjogi tanszékre. A magyar egyházjog világi művelői tekintetében .Móra Mihályon kivül ezidőszerint nem is tudunk mást megemlíteni, mint az egyházjogi tanulmányokat folytatott Trócsányi Lászlót,akinek irodalmi munkássága ki zárólag a protestáns egyház jogra szoritkozik és eddigi publikációja * egy tanulmány a protestáns egyházaknak a német birodalommal való viszonyáról. Szeged, 1946. évi március hó 13-án. Lr. Balás P. Elemes s.k. egyetemi ny.r.tanár," A Kar a Bizottság javaslatát titkos szavazással, öt leadott szavazatból öt szavazattal egyhangúlag elfogadja és dr. Móra Mihály kúriai elnöki tanácsos, egyetemi magántanárt az egyházjogi tanszékre egyhangúlag.meghívja. 54. Elnök bejelenti, hogy dr. Személyi Kálmán ny.r.tanár, e.i. prodékán szivasztma és mellhártyagyulladás következtében ágybanfekvő be•79.