Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged

1940. január 30. V. rendes ülése

mondatából az a kifogás, hogy az 1921- es “törvény mondotta ki egyetemünk cimétH• A tanácsi határozat idézett helye pontosan Így szól: "Sőt jelen esetben voltaképen ez a törvény mon­dotta ki egyetemünk elmét, amely ez­előtt csak kiváltságlevélen nyugodott.“ Ennek a megállapításnak jogászi sza­batosságához kétség sem férhet. Már pedig ez a törvény, amely bennünket kötelez, z nélkül Írja egyetemünk el­mében a Ferenc szót. Ez mind a tör­vényszerkesztési logikával, mind a Magyar Tudományos Akadémia kötelező helyesírási szabályával megegyezik. Ma egyébként is minden hivatalos és félhivatalos kiadvány /a költségvetés, a kormányjelent's, a tiszti címtár stb./ £ nélkül Írja egyetemünk elmé­ben Ferenc József nevét. Bármennyire rokonszenvesek és méltánylandók is tehát a hagyomány­mentő törekvések, jelen esetben mint a törvény és a magyar helyesírás sza­bályaival ellenkezők, meg nem állhat­nak. Ha nem termők magunkat nor et­­ségessé a Magyar Tudományos Akadémia előtt, bátran javasolnám szakvéleményé­nek kikérését. Egyetemünk magyar ry el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom