Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1936. december 17. IV. rendes ülése
vonatkozóan a szükséges lépéseket tegyem meg. Az előadottak alapján tiszte lettel kérem Magnificentiádat és a tekintetes Egyetemi Tanácsot, hogy az "Általános tudnivalók a nemibetegségekről" eimü tanévenként az első félévben heti 2 órában ismétlődő tárgy előadásának gondolatát magáévá tenni és az érdekelt három Tudománykarnál eme előadások meghirdetése és a hallgatóság figyelmébe ajánlása ügyében szükséges intézkedő seket megtenni Mélt óztessék. A m.kir. Ferenc József-Tudományegyetem Orvostudományi Karának 1936.évi október hó 23.-án tartott II. rendes üléséből. Fogadja Magnificentiád és a tekintetes Egyetemi Tanács őszinte tiszteletem nyilvánítását. Szeged,1936. évi november hó 27.-én. Miskolczy s.k. e.i. Dókán." Javasolom, hogy Karunk tegye mindenben magáévá az Orvostudományi Kar javaslatát s mondja ki, hogy Dr.Melczer Miklós egyetemi ny. rk.tanár urnák " Általános tudnivalók a nemibetegségekről " cimü heti 2 órás kollégiumát felveszi a jövő tanév I. félévi tanrendjébe, illetve a hallgatásra ajánlatos tárgyak közé sorolás utján felhívja annak hallgatására a kari hallgató-